utolsó

Ez a szó jellemzi a napjaimat mostanában. Utolsó napok, utolsó egyetemi órák, utolsó iszogatás, utolsó biliárd, utolsó spinning, utolsó kínai, utolsó szobatársas röhögős délután. Örülök neki, hogy kimehetek külföldre, de nagyon "egyik szemem sír, a másik nevet" hangulat van, amiért itt kell hagynom sok-sok számomra kedves embert, dolgot. Ilyenkor azzal nyugtatgatom magam, hogy héé csak 5 hónap, hamar elmegy, ugye?

Az utolsó napok sajnos az önfeledt búcsúzkodás és pakolás helyett zh-ra tanulással mennek, szóval ahelyett, hogy azon gondolkodhatnék, hogy itthon hagyjam-e a tizennyolcadik pár cipőt, tanulgatom az Északnyugati-Kárpátok zegzugos tájait. Persze azért helyrekerül lassan minden, a szép nagy böröndöt, amit múltkor mutattam, telepakoltam, a koliból hazaköltöztem, és múlt héten sort kerítettünk a búcsúbulikra is. Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm a barátaimnak, hogy eljöttek, nagyon jól éreztem magam, és hiányozni fognak a közös kocsmázások és partyk.

Még pár papírt el kell intéznem, meg kell írnom a zh-t, és akkor mondhatom végre, hogy készen állok a nagy útra. Csütörtökön este indulok a Keleti pályaudvarról, vonattal (igen vonattal, mert ennyi cuccal a repülőről mosolyogva küldenek el, 23 kg??? ezek viccelnek) na szóval kb 600 kilós böröndömmel és a nálam 3x nagyobb túrahátizsákommal, laptoptáskával no meg jó nagy adag magabiztosággal(?) megpakolva, elvileg másnap reggel 9:10 perckor begurulunk a Berliner Hauptbahnhof-ra, ahol drága Annácska fog rám várni :)

Megint pár kép a múltheti és tegnapi utolsó bulikról, amolyan így telnek az utolsó napjaim címen.

Legközelebb remélem már Berlinből jelentkezem.

Puszilok mindenkit:

Eszti

Erasmus Berlinben

Kedves Olvasó!

Ez lenne az a bizonyos Első Bejegyzés, aminek megszületéséhez fáradságos út vezetett. Aki valamilyen formában nyomon követte tavaly május óta tartó zarándoklatomat az Erasmus-ELTE-TTK - Berlini bürokrácia hosszú, de annál rögösebb útján, az tudatában van annak is, hogy milyen nehezen jutottam el addig, hogy VÉGRE kiutazhatom Berlinbe.

Terveim közt van, hogy néhány nyomdafestéket nem kímélő bejegyzésben elmeséljem, pontosan milyen hülye problémák merültek fel az elmúlt 7-8 hónapban, de most először is úgy gondolom az a legfontosabb, hogy itt állok a rajtvonalnál, és mindjárt kezdődik életem egyik legnagyobb kalandja!!!

Előre szeretnék elnézést kérni, mert már most biztos, hogy nem fogok tudni annyit és olyan rendszerességgel írni, ahogy szeretnék, és ahogy ti szeretnétek, de megpróbálok mindent visszaadni abból a csodából, aminek hamarosan a részese lehetek. Szeretnék sok fényképet készíteni, videókkal is alátámasztani azt, amikor az Alexander Platz-on kolbászt eszünk, vagy Postdamban éjjel kettőkor éneklünk a főtéren. Szóval igyekszem, hogy nehogy lemaradjatok valamiről is.

Azoknak akik csak most kapcsolódnak be a műsorba, elmondom, a blog megszületésének oka, hogy a következő fél évet Berlinben, Németországban fogom eltölteni. A Humboldt Egyetemen fogok tanulni, földrajz szakon.

2 nap múlva indulok a nagy útra, most kezdődött el a nagy hajrá, az utolsó fontos dolgok intézése, és ezért is vettem rá magam, hogy megírjam végre az első bejegyzést Nektek. A bőröndöm már a szoba közepén várja, hogy megtöltsék, na nem mintha nem lenne mivel megtölteni, aggódom is, hogy ez a rengeteg cucc hogyan fog beférni.

Csak halkan megsúgom, hogy azért félek picit, nem piskóta dolog lesz ez a fél év, meg a sok elintézni való, és az egyetemi órák, NÉMETÜL.

Egy képpel búcsúzom, mely jelenleg a háborús övezetet ábrázolja a szobában, a bőrönd még üres, most jövök én és megpakolom. :)

A mihamarabbi viszontírásra:

Eszti