Lassan egy hónap...

Hihetetlenül gyorsan mennek a napok. Pont a múlt héten kezdtem el gondolkozni azon, hogy lassan egy hónapja Berlinben élek. El kellett telnie pár hétnek, ahhoz, hogy felfogjam, mi is történik velem valójában.

Mikor nekiindultam ennek az egész ösztöndíjprogramnak valahogy nem is gondoltam bele abba, hogy mekkora dolog ez az egész, és hogy mekkora hatással lesz az életemre. Van időm ilyeneken gondolkodni, főleg az S-Bahn-on, mikor egy órát utazok reggelente a suliba.

Szóval gyorsan telnek a napok, gyorsabban mint szeretném, és bár minden érdekes és izgalmas pillanatát szeretném Veletek megosztani, sajnos ez teljesen képtelenség.

Segít a helyzetemen az, hogy most már van saját internet hozzáférésem, azaz nem kell Annácskánál csöveznem, ha a szüleimmel akarok beszélgetni esténként. Sajnos az internet itt Németországban egy elég ismeretlen fogalom, nincs például wifi a Mekiben, vagy a nagyobb bevásárlóközpontokban, vagy kávézókban, és hát ezt megszokni magyarként, amikor otthon a szádba adják a wifit mindenhol, hát elég nehéz.

De hát ez Németország, ahol még youtube-ozni sem lehet rendesen, ugyanis mindent levéd a GEMA, a szerzői jogot védő szervezet. Legutóbb egy magyar szerző, magyar dalát nem tudtam meghallgatni…

Április eleje óta tegnap volt az első normális alkalom, hogy el tudtam menni futni a környékre. A kollégium egész barátságos helyen van, körülöttünk erdő, meg parkok találhatók, meg egy vadasparkszerű rész, ahol kecskék legelésznek. J Egész komoly futópálya van kialakítva a sportolni vágyók számára. 

A pálya szabadon kanyarog az erdőben, megkerüli a vadasparkot, az út mentén pedig különböző ismertető táblákat találunk. Ezek a helyi növényzet bemutatása mellett, ajánlásokat is tesznek, hogy az aktuális táblánál milyen erősítő, nyújtó gyakorlatokat kell végezni futás közben. Szerintem marha jó ötlet.

Legközelebb majd végigpróbálom az mindegyiket, most csak gyorsan megálltam egy-kettőnél. Estefelé indultam futni, de nagyon jó idő volt, és szerencsére alig fáradtam, szóval elfutottam a város felé, kicsit nagy kört tettem, de a testemnek már nagyon szüksége volt a mozgásra, úgyhogy rendszeresítjük Annával az ilyen kis kocogásokat, főleg hogy ez a jó kis futópálya áll rendelkezésünkre.

          

Ezek a mi kis kecskéink itt a kollégium mellett. 

Ma délután, mikor végeztünk a nyelvi kurzuson elsétáltunk a Holokaust Emlékműhöz.

„A Brandenburgi kapuval szomszédos Holokauszt Emlékművet hosszas huzavona után 2003 tavaszán kezdték el építeni. A 2711 darab eltérő magasságú, sötétszürke betonoszlopból álló labirintus alatt információs központot alakítottak ki. A Meggyilkolt európai zsidók emlékművét a második világháború befejeződésének 60. évfordulója alkalmából, 2005 májusában avatták fel.

Sokan ellenezték, hogy a "hajdani tettesek hazájában" épüljön fel a Denkmal für die ermordeten Juden Europas. Peter Eisenman tervei alapján 2003 tavaszán láttak munkához a szakemberek. Az amerikai építésznek nem volt könnyű dolga, hiszen a Brandenburgi kapuval szomszédos, 19 ezer négyzetméteres területre megálmodott betonmező a német főváros turisztikailag legfrekventáltabb helye.” (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=288734#null)

Illetve utána elsétáltunk a Postdamer Platz-ra, ahol a Berlini Fal egyes utolsó darabjai még eredeti helyükön állnak. Számomra ez is érdekes volt, ugyanis az Unter den Lindenen, az egyik suvenir-bolt mellett, az S-Bahn megállóban is ki vannak állítva a Berlini Fal egykori „darabjai”, melyekkel turisták ezrei fotózkodnak nap, mint nap. Itt viszont egyetlen néni állt mellettünk, de ő is gyorsan eltűnt. Mintha a turistákat nem is érdekelné ez az egész történet, csak a reklám, gondolom ezért árulják 20 évvel a fal elbontása után is a fal darabjai kis zacskókban …. megkérdőjelezhető forrásból.

  

Holnap tervben van az Olimpiai Stadion, ahol a májusi Hertha BSC-1899 Hoffenheim meccsre veszünk jegyeket, hogy berliniként Bundes Liga meccset is láthassunk. Váram nagyon, hogy láthassam a stadiont, ahol egykor olimpiát rendeztek.