Drezda, az "Elba-parti Firenze"

Már a berlini erasmus-os félév megkezdése előtt eldöntöttük, hogy majd a vizsgák végeztével kicsit körbejárjuk a vidéket, a környező városokat, megismerjük kicsit, milyen is a nagy Németország. Korábban már Berlinen kívül jártam Bonnban, és Drezdában is, de megbeszéltük, hogy amint végzünk a vizsgákkal, nekivágunk a világnak és megnézzük Drezdát, Hamburgot, valamint a Balti-tenger partvidékét.

Így mi öten magyarok, Helga, Balázs, Pepe, Anna és én július 26-án (jesszus de régen volt már :)) hajnalban felpakoltuk magunkat egy Deutsche Bahn kétemeletes vonatra és elindultunk Drezdába.

A vonatjegyek egyébként itt Németországban szemtelenül drágák, egy közeli városba Berlinből 50-70 euróért lehet eljutni, és ez teljesen általános, mármint a helyieknek nem drága. Persze mi csóró erasmusosok azért nem dobálhatjuk úgy a 100 eurókat egy odavissza Drezdára, de szerencsénkre van egy olyan napijegy, amit maximum 5 ember használhat. Azt hiszem ha 1 ember veszi igénybe akkor 40 euró, és minden plusz ember 6 euró, tehát mi így öten 56 eurót fizettünk. Ez a jegy pedig reggel 9-től, másnap hajnali 3-ig érvényes, tehát tökéletes megoldás volt számunkra.

Persze nem ment azért minden ilyen könnyen. :) Ugye csak egy napunk volt megnézni a várost, ezért szerettünk volna minél korábban, a 7:35-ös vonattal indulni... csakhogy a jegyünk 9-től volt csak érvényes... így miután a kedves kalauzbácsi felvilágosított minket, leszáltunk egy Berlin külvárosában lévő megállónál, és megvártuk a következő vonatot, amivel dél körül értünk Drezdába.

Sajnos lassú volt az út, de ez a kedvezményes jegy csak Regional vonatokra érvényes (kb. olyan mint a személyvonatok otthon) és IC-re nem, emiatt a valójában 1-1,5órás út 3,5- 4 órás lett. De amúgy több átszállásunk volt, viszonylag kényelmes vonatokon, így azért elég jól bírható a hosszú út, főleg jó társaságban, vicces külföldiekkel, akik elmenekülnek mellőlünk, amint elkezdünk hangosan magyarul beszélgetni. :)

Miután megérkeztünk a Drezdai főpályaudvarra, én lettem az idegenvezető (no meg a király kis Németország útikönyvem, amit még szülinapomra kaptam tavaly), mert egyszer pár éve már jártam Drezdában, és pont akkor is én meséltem a nevezetességekről a társaimnak.

A város egyik legnépszerűbb, és turistacsalogató látványossága a méltán híres Drezdai Zwinger. "Az épület a drezdai barokk építészet csúcspontja, végig szobrokkal díszített, és jelenleg is csodás belső kertje van. Erős Ágost fejedelem, M. D. Pöppelmann tervei alapján építette, mert a narancsfái számára védett helyet akart biztosítani (ez akkoriban világszerte divatban volt).  A Zwinger legszebb részei a Wallpavilon, a Nymphenpad, a Kronentor és a Stadtpavilon. Napjainkban több műgyűjteménynek ad otthont, itt található a porcelánmúzeum, az óngyűjtemény, a Matematikai-Fizikai Szalon, az Állattani Múzeum és a Történeti Múzeum. Az 1945-ös tűzvészben, és bombázásban az épület nagy része teljesen elpusztult, újjáépítése hamar megkezdődött, 1960-ra pedig el is készült az új Zwinger, a kiállítási tárgyak pedig visszakerültek eredeti helyükre."
A leghíresebb műtárgyak közül itt található Raffaello - Sixtusi Madonna című festménye, mely idén 500 éves, ezért nagyszabású rendezvények és időszakos kiállítások is voltak/vannak Drezdában.

   

 

A városnézést folytatva átsétáltunk a Semperoper elé, majd a híres Augustusbrückét is megnéztük, amelyen egy emlékmű is található a 2002-es elbai árvíz nyomait őrizve, akkor ugyanis még a hídon is magasan állt a víz... Ekkorra már egyébként rendesen ebédidő volt, és elfogyott minden fellelhető tartalékunk is, meg hát ugye jó magyarhoz híven, reggel a vonat elindulása után 1 másodperccel előkaptuk a rántotthúsos szendvicset...  szóval éhesek voltunk nagyon, így átsétáltunk a Neustadtba (Újváros-rész) és egy kis wurst meg sajttorta mellett elmélkedtünk a délután további részéről.

Semperoper

A város másik nagyobb hídján visszatértünk a belvárosi részre, ezen a hídon 5 évvel ezelőtt valami véletlen folytán csináltam egy szép képet, este, naplemente után, és mindenképpen szerettem volna mégegyszer lekapni a város, ugyanabból a szemszögből. Sajnos a nap sütött ezerrel, ráadásul szembe, így a reprodukció nem lett túl ütős, de nagyon szeretem ezt az új képet is. :)

A régi ...

... és az új.

Kicsit később besétáltunk a turistanegyedbe, itt található a Frauenkirche, ami talán a másik leghíresebb épület a városban. "Egykor a Frauenkirche egész Németország egyik legszebb és legjelentősebb evangélikus temploma volt. G. Bähr építész tervei alapján 1726 és 1743 között épült, bár már 1734-ben felszentelték. A templom tetőtől talpig kőből épült fel, 96 m magas kupolája pedig "kőharang" néven vált ismertté.
1945. február 13-án a templom teljesen kiégett, 2 nappal később pedig bedőlt a kupolája, és leomlott. A templomot nem építették újjá, a romokat háborús mementóként a téren hagyták. Az újjáépítésre később a pénz (több mint 100 millió euró) 600 000 adakozó által gyűlt össze. A brit hozzájárulás történelmi jelentőségű, mert a pénzadomány mellett a kupola csúcsán lévő aranykereszt elkészítését is ők vállalták. Első lépésként szétválogatták a romokat, s kiválasztották a még felhasználható darabokat. Ezeknek eredeti helyét egy háromdimenziós számítógépes szimulációs program segítségével határozták meg. A templom ugyanazokból az anyagokból, szinte ugyanazzal a technikával, és az eredeti darabok felhasználásával épült újjá. A felszentelés 2005. október 30-án volt. Az újjáépült Frauenkirche nem csak vallási, hanem kulturális célokat is szolgál, gyakran rendeznek benne koncerteket. Tornyaiban 8 harang függ. A templom nemcsak Drezda, hanem az újraegyesített Németország szimbóluma is, jelképezi a békét, és a kiengesztelést." (Legalábbis az útikönyv szerint, tényleg kicsit turistaámító a szöveg, de tény, hogy gyönyörű a templom, és csodás kilátás nyílik a kupolából a városra is.)

A vonatunk indulásáig még volt pár óránk, így csütörtök lévén benéztünk nehány boltba a sétálóutcán, meg lehűtöttük magunkat a szökőkutakban, mondjuk voltak akik rendesen fürdőztek a medencékben. :) Egész nap sétálgattunk, főként 30 fokban, szerencsére csodás időnk volt, szóval rendesen elfáradtunk, és a hazaúton is végig csak aludtunk.

Nagyon megszerettem Drezdát, szerintem kellemes kis város, kicsi, alig 500ezren lakják, ez Berlin után azért elég nagy váltás, de ennek ellenére sok érdekességet rejt, és a szép műemlékeivel sok élményt tartogat. :)

Lili&Áron látogatás, szülinapi partyk...

... szóval nem unatkozunk mostanában sem. Így hogy végeztünk a vizsgákkal végre felszabadultan élvezhetjük a berlini nyarat. Igen, nyarat. VÉGRE! Igaz múlt héten végig rossz idő volt, eső, 15 fok, de most hétvégére megérkezett a nyár, és 30 fokban, napsütésben sétálgathatunk meg napozhatunk mindenfelé.

Múlt héten pénteken, péntek 13-án egy 4-szeres szülinapi bulira voltunk hivatalosak. Kiderült ugyanis, hogy majdnem az összes magyar Erasmusos ismerősünk júliusban született (persze mindeket leszámítva), így egyértelmű volt, hogy tartunk egy nagyszabású, olyan berlinimagyar bulit. Megint sok magyarral, viszont legalább annyi német vendéggel ünnepeltük meg a Drágák szülinapját! :) Annával még csokitortát is sütöttünk, aminek nagy sikere volt. Persze ezen kívül volt sok finomság, meg pálinka, zbojnický is. Megállapíthatom, hogy Magyarországon vannak a világ legfinomabb borai. Kóstoltam olasz száraz fehérbort, valami franciát is, de egyszerűen ihatatlanok voltak. Szóval már várom, hogy otthon az árnyékban hűsölve kortyolgassam a roséfröccsöt. (Ja igen, itt kinn még a fröccsöt sem ismerik..... hihetetlen....)

Fantasztikus este volt, mindenki kellően jól érezte magát az este végére, jól leamortizáltuk Roli szobáját, aki szegény pont utána költözött ki, így volt dolga rendesen a takarítással. 

 

A napok viszont egyre gyorsabban mennek, sokszor már így visszagondolva nem is tudom mit csináltunk még a héten, mert csak úgy eltelnek a napok. Vásárlással, főzéssel, penumbrával :) Egyik nap, talán szerdán elvittük Pepét meg Balázs a világ, najó Berlin, szerintünk egyik legjobb dönereséhez is, ahol csak 1.50 a döner, és nagyon szeretjük. A városban mindenhol máshol 2.80-ért, vagy 3 euróért lehet csak dönert venni, és azért őszintén szólva ennyi pénz elég sok érte, de ez a preisgünstig ajánlat verhetetlen. Magyarországon is átvehetnék az itt készült kenyeret, amit megpirítanak, mielőtt belekerül a husi. Valahogy sokkal finomabb, mint a Wikingeres mikrózott "valami". De ez is része lesz majd Anna Kaufland franchise vállalkozásának, szóval szerintem nem kell sokat várnotok erre a csodás pirított kenyérre Nektek sem. :)

Aztán csütörtök napközben megérkeztek Liliék!!! Már nagyon vártuk őket, ki is mentünk eléjük a buszpályaudvarra, ugyanis június 1-től újra van Berlin-Budapest orangeways-es járat. Persze mikor mi utaztunk ki-haza, akkor pont eltörölték. A pesti busz a Messe Nord/ICC-nél elhelyezkedő International Busstation-ra érkezett, zuhogó esőben, így Lili és Áron rögtön elsőkézből érezhették milyen a berlini nyár (londoni?) :) Mivel a busz délután 1 körül ért Berlinbe, gyors hazapakolás után (itt egy laza másfél órás útról beszélek, mert mi Kelet-Berlin keleti felén lakunk, a pályaudvar meg Nyugat-Berlin nyugati felén van) még nyakunkba vettük a város, és próbáltuk megmutatni Liliéknek a legfontosabb nevezetességeket, amiket sétálva, nézelődve is végig lehet járni. 

A 100-as -kétemeletes- busszal (ami Zoologischer Gartentől indul és Alexanderplatzig végighalad a legismertebb helyeken) megnéztük a Siegessäule-t, a Bellevue kastélyt, majd a buszról leszállva elsétáltunk a Reichstag mellett, és megnéztük a Brandenburgi kaput. Kicsit rossz volt az idő, egész nap esett, csak néha volt pár szárazabb óra, de ettől függetlenül hősiesen végignézünk mindent. Ahogy esteledett elsétáltunk még a Checkpoint Charlie-hoz is, ami ugye a volt katonai ellenőrző pont, és óriási szerencsénk volt, mert ilyenkor már nem voltak ott a katonának beöltözött fotózható emberkék, és odaállhattunk mi magunk a őrház mellé. :)

Hazafelé pedig megnéztük a Postdamer Platz-ot, a Hírességek Sétányát és Áron meg Lili mindenképpen látni szerették volna a Sony Centert, ami esti fényekben nagyon csodálatos volt.

Kiscsapat a Reichstagskuppel-ben

Másnap a fiatalok (Áron és Lili - nagyon rászoktunk, hogy gyerekeknek, fiataloknak hívjuk őket ebben a pár napban, elvégre mi vigyáztunk rájuk a nagy Berlinben) elmentek múzeumozni, a 3 napos múzeumi jeggyel ugyanis több érdekes múzeumot lehet megnézni kedvezményes áron, mi pedig addig finom bolognai-s ebéddel vártuk őket otthon. Este pedig nem maradhatott ki a Warschauer Straße a legjobb kocsmákkal és a partynegyed, így legalább betekintést nyerhettek Berlin, nem éppen turistáknak szóló részébe is. 

Szombaton időpontunk volt a Reichstagba, délután 4-kor, így előtte Liliék még kicsit múzeumoztak, mi pedig ott találkoztunk velük. Másodszor voltam a Reichstagban, de így is fantasztikus volt, ráadásul most az idő is pompás volt egész nap, csak úgy égetett a nap (most is tűz ezerrel, és elvileg holnap meg 32 fok lesz, imádom!!!!). És aznapra még beterveztünk egy dönerezést a fent említett híres-hírhedt Kreuzbergi döneresnél. Autentikus környék abszolút, ez a berlini török negyed, szóval nem kell meglepődni, ha nem hall német szöveget az ember, csak törököt. :)

Szombaton volt egyetlen, drága Pepénk 18. szülinapja, (valójában 23., de szerinte csak 18, szóval tartsuk ezt tiszteletben), így Annával megint csak beindítottuk a tortamanufaktúrát, és magunkat is meghazudtolva elkészítettük az egy héttel korábbi csokitorta sokkal, de sokkal finomabb változatát, csak Pepének, csak most. 

Este Pepe szülinapi partyjára voltunk meghívva, ahol immáron a teljes nemzetközi csapat együtt ünnepelt. Lili és Áron így eljött velünk, legalább gyakoroltak egy kis angolt, így a nagy Németországban. Először Pepe lakásán alapoztunk együtt, most sokkal többen is voltunk, mint a múlt heti szülinapon, valahogy több volt az ital is, a torta megint nagy sikert aratott, és persze folyamatosan töltöttük újra a pálinkát, a zbojnický meg a finom borokat. Az alapozás után pedig bementünk a városba kicsit bulizni, táncolni, végül persze az egyetlen magyar klubban kötöttünk ki, az otthoni, pesti Szimpla, berlini kistestvérében :) Hajnali fél 5 felé kapuzárás, de mi még akkor is találtunk egy másik bárt, ahol Pepével csocsóban lealáztuk az ellenséget. :) Húú nem tudom mikor érhettünk haza, de késő volt, pontosabban korán, de tény, hogy fantasztikus szülinap volt!

mindenki :)

A szülinaposok! :)

Vasárnap reggel ..., najó reggel értünk haza a buliból, szóval akkor inkább délután Lilinek és Áronnak szerettük volna mindenképpen megmutatni a Flohmarkt-ot (bolhapiac) és a Mauerparkot, mert vasárnaponként mindig sokan vannak és tök jó az egész. Csak azt felejtettük el, hogy június közepe óta ez volt az első hétvége, amikor végre sütött a nap, és EGYMILLIÓAN voltak!!! Tényleg ennyi embert még sosem láttam, főleg ilyen kis helyen nem, a bolhapiacon a sorok között lökdösődés, kiabálás, szóval nem volt túl kellemes, de azért ehhez képest viszonylag jól végig tudtunk menni. Nagyon tetszett nekik, nézegettek is csomó érdekes dolgot, meg vettek pár szuvenirt haza. 

Estefelé Anna és Lili még megnézék a Dalí kiállítást, én pedig Áronnal nem túl nagy festményszakértőként inkább a Technisches Museumba mentünk, ahol II. világháború-s repülők, 17-18. századi hajók és csupa fantasztikus dolog van kiállítva, úgyhogy oda mindenképpen visszamegyek még, mert egyszerűen szuper.

Este Open Air-re mentünk, olyan igazi illegális rejtettre, előtte meg betértünk a Dunkin' Donuts-ba és egy óriási doboz fánkkal mentünk bulizni. :)

Tegnap jött a búcsú, 5 csodás nap utána hazautaztak Lilikéék :) Tegnap még elmentek Potsdamba, megnézni a kastélyokat meg a várost, én oda sajnos nem tartottam velük, mert egy búcsú-piknikre voltam hivatalos a külföldi barátaink hazautazása miatt (de erről majd később írok még), így csak este kisértem ki őket a buszpályaudvarra. A busz 23:30-kor indult, és Annával az utolsó pillanatig integettünk, meg sírtunk, meg pityeregtünk, hogy hazamennek. :) Remélem azért legalább olyan jól érezték magukat, mint mi ebben a pár napban, jó volt újra kicsit turistáskodni, megnézni mindent. Úgy érzem, már egyre jobban ismerem ezt a várost, talán ha évek múlva visszajövök majd, hosszabb vagy rövidebb időre, akkor nem lesz majd probléma az eligazodással. :)

Szép hetet mindenkinek, írok majd hamar, ígérem! :)

Tanulás.Vizsgák.Ausgeführt

Egy hatalmas hangos kiáltással kellene kedzenem. Elvégeztem az Erasmus-os német vizsgáimat!!!!!!!!!

Sajnos valamikor július 3-án, 4-én realizáltuk, hogy már csak egy hetünk van a vizsgákig, és őszintén szólva év közben nem nagyon vittük túlzásba a tanulást. Persze természetesen bejártunk az órákra, és figyeltünk, sok mindent meg is értettünk órán, de rengeteg szótárazás várt még ránk, nem is beszélve a konkrét tanulásról.

Így valamikor július 4-én  nekiveselkedtünk és letöltöttük az év közben leadot anyagot az egyetemi oldalról .... (kisebb hatásszünet) .... Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem töltjük le.

A tananyag minden tárgyból óriási volt, és biztosan tudtuk, hogy pár nap alatt nem fogunk tudni felkészülni a vizsgákra, ráadásul szóbeli vizsgákra. Szépen felosztottuk a témákat, és elkezdünk szótárazni, ez persze csak arra volt jó, hogy lássuk mennyi szót nem ismerünk, és még kevésbé féljünk a szóbelitől.

Aztán valamikor múlt hétvégén nálam eljött a mélypont. 3 szóbeli vizsga, 3 egymást követő napon, németül. Ez őszintén szólva még otthon is megterhelő magyarul, nem hogy így, és emiatt eléggé kilátástalannak láttam a helyzetemet.

Az első vizsgánk július 10-én volt Südamerikából. Elég részletes volt az anyag, kitért a geológiai, történelmi háttérre, bemutatta az egyes tájakat, és átvette a mai gazdasági, társadalmi helyzetet is. A vizsgán a tanárúr is nagyon kedves és megértő volt. Mi meg minden némettudásunk összeszedve próbáltuk beszámolni Dél-Amerika csodálatos világáról. Így visszagondolva ügyesek voltunk nagyon. Jó persze volt néhány mondat amit hát még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne nyelvtanilag helyes német mondatnak nevezni, mégis megértették mit szeretnénk mondani, sőt minden kérdésre jól válaszolva 2,3-as érdemjegyet kaptunk.
Éééés mivel Dél-Amerikából vizsgáztunk, gondoltuk stílusosan kell ünnepelnünk. Régóta szerettük volna kipróbálni a kaktuszos sört, szóval kaktuszos vizsga után, kaktuszos sör! :)

Következő nap Regionale Klimatologie-ból vizsgáztunk, ugyanannál a tanárúrnál, mint Südamerikából. Így már jól ismert minket, év közben is sokszor beszélgettünk vele amúgy. Nagyon kedves volt ezen a vizsgán is, csak 2-2 kérdést tett fel, és 2,0-ás érdemjeggyel zártam a napot.

Valahol itt jött el az a lélektani mélypont, amikor már több napi éjszakázás, és pár óra alvás után, állandó németezés és idegeskedés mellett csütörtökön 11-tól Verkehrsgeographie-ból kellet volna vizsgáznunk. Egyrészt nem is tudtuk megtanulni az anyagot, mert itt Németországban más alapokon nyugvó földrajzoktatás folyik, ami a közlekedésföldrajzban teoriákra, hipotézisekre alapozva magyarázza a egyén mobilitási lehetőségeit, ami németül érthetetlen és hihetetlenül nehéz volt. Másrész pedig megvolt a 2 teljesített tárgyunk, így emiatt kihagytuk a harmadik vizsgát.

El sem tudom mondani mekkora megkönnyebbülés volt minden tárgyból levizsgázni, és végre végezni a tanulmányainkkal. Most tényleg jöhet a turistáskodás, és a pihenés minden mennyiségben!!!

Közben a német kurzus is véget ért, amire év közben jártunk. Nem mondom, hogy sokat fejlődött a némettudásom ezeken a nyelvórákon, de sok olyan szleng-et, német-berlini mondást tanultam, amiket otthon, egy normál nyelvórán sosem tanulhatok meg. Sőt kiderült, hogy egyes nyelvtani szabályokat, amiket anno a fejünkbe véstek, itt élesben nem is pont úgy használnak, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon, hanem csak úgy érzésre... :) És ezt élőbeszédben is észreveszem, beszélnek ahogy éppen jön, és megértik ha te is csak úgy beszélsz nekik, ahogy éppen gondolod. 

Szóval megkaptam a nyelvkurzus-os bizonyítványomat is, 2,0-ás érdemjeggyel, amire szintén nagyon büszke vagyok. :)

Most hogy végre nincs suli, próbáljuk felfedezni a többi kis kincset ebben a nagy városban, szóval remélem többször, és többet tudok majd írni Nektek! A héten újra vendégeink érkeznek, szóval turistacipőt fel, és indul a Túr dö Berlin II., látnivalóból még mindig van bőven, (sajnos esőből is rendesen van még a készleten), remélem, hogy nem fog olyan gyorsan eltelni ez a maradék egy hónap, mint amilyen gyorsan eltelt ez a 3 és fél.

Potsdam Calling

Halihó az otthoni nyári melegben szenvedőknek, küldök egy kis esőt innen Berlinből, mert már nagyon tele van vele a hátizsákom. A héten kedves 17-20 °C várható, folyamatos ESŐVEL. Időjárásjelentésünket hallották!

Na de tényleg kicsit jöhetne már a nyár, a napozásos meleg, kimozdulni se nagyon lehet ilyen ramaty időben.

Óriási szerencsénk volt pénteken, hiszen (véletlenül) 30°C-os melegben mehettünk terepgyakorlatra Potsdamba. Ez egy rendes kurzusnak számít, olyan, mint az otthoni terepgyakorlatok, csak itt 0,2 ECTS-Punkt jár érte. :) Mármint ez az egynapos potsdami kiruccanás csak ennyi kredit.

A találkozó reggel 9-kor volt a Griebnitssee-i S-Bahn megállóban, és ennyi információnk volt kb. az egészről, nem ismertük a tanárt, sőt a diákokat se, nem tudtuk hányan leszünk és kiket kell majd keresni.... De persze azért megoldottuk gyorsan a dolgokat, ugyanis miután leültünk a padra várakozni és feltűnően "magyarul" beszéltünk, megszólított a mellettem ülő lány, hogy mi is XY tanárra várunk-e. :) :) 

Ő persze német diák volt, ismerte a tanárt, és gyorsan érkeztek a többiek is.

Rövid eligazítás után a tanárúr elkezdett mesélni a napi programról, meg az S-Bahnhof történetéről. (Utóbb kiderült, hogy helybéli, Potsdamban lakik, ... szóval ezért mesélt mindenről kétszerannyit, mint amennyit szerettünk volna).

Első úticélunk a Potsdami Filmgyár, ahol rövid bepillantást nyertünk a kullisszák mögé, és ahol Marlene Dietrichről külön sétány van elnevezve. Vicces volt látni a kiszuperált díszleteket, amik valamikor egy filmben szerepeltek, mert meg szeméttelepszerűen körbe vannak nőve fűvel.

 

Bal oldalon a Berlini Falhoz használt díszlet, jobbra pedig valami szörny, szegény már nem ijeszteget.

               

 

 

A terepgyakorlat célja az volt, hogy megismerjük Potsdamot, mint Landeshauptstadt-ot, és mind természetföldrajzi, mind városföldrajzi szempontból átfogó képet kapjunk a város fejlődéséről. A tanárúr nagyon érthetően és jól beszélt németül, meglepő volt minden mondatát érteni, és valahol jó érzés is volt, hogy nem csak hablatyolást hallok, mint némelyik előadásunkon...

Szóval tettünk egy jó nagy sétát a városban, és bár meleg volt, mi meg fáradtak voltunk, és mindig az árnyékot keresve csücsültünk a padokon, járdaszegélyeken, a tanárbácsi szünet nélkül, óriási lelkesedéssel mesélt a városról. 

Ami nekem rögtön szembetűnt, hogy Potsdam olyan, mintha vidékre utaznánk a nagyvárosból. Komolyan hasonló beütése volt, mint Nagykanizsának, a házak, a kis utcácskák, boltok a az utcafronton, kellemes hangulata volt nagyon. Na jó villamos az nincs Kanizsán, még.. :) 

Az emberek nyugodtak, nem rohannak, mint itt Berlinben. Nem löknek fel a villamosra szaladva, nincsenek utcai kajaárusok, a vendégek inkább beülnek valahova ebédelni. Sokkal kellemesebb környék, mintha lelassult volna az idő. 

A sétánk során bejártuk a város legszebb helyeit. Megnéztük a Nikolaikirche-t, az Alte Markt-ot, és a belvárosban egy bögre kávé mellett élveztük, hogy végre meleg van. (Mondjuk ekkor még nem tudtuk, hogy a program nagyobb része, még hátra van. :)) 

 

  

 

 

Gyönyörű volt a városkép, hangulatos utcákkal, kicsi boltokkal

Nikolaikirche

Ebéd után újra nyakunkba vettük a várost, és megnéztük a Holland-Viertel-t (Holland-negyed). Több utcában is ugyanolyan pirostéglás ház volt mindenhol. Régen az ide települt hollandok (és északi népek) lakták, napjainkra manufaktúrák boltjai találhatók az alsó szinteken, fent lakóházak. A tűzzománctól, a bonbonokig, a kávézótól a varrodáig minden megtalálható itt.

Utána pedig elsétáltunk az orosz negyedbe is, azaz a Russisches Kolonie-ba. Itt több tucat faház állt, egymáshoz nem túl közel, több utcácskában, legtöbbjük panzió vagy étterem, de mindenesetre jó kis hangulata van a környéknek. Az egész ilyen park jellegű, sokan járnak oda biciklivel is.

 

  

Számomra a nap fénypontja az utolsó állomásunk volt, a Belvedere-kastély. Ekkora már csak 5-en maradtunk, a résztvevők nagy része ebéd után elhúzott, hogy nekik dolguk van, és a tanárúr boldogan aláírta nekik az indexet így is, de mi maradtunk, elvégre elsőkézből hallottunk Potsdamról, külföldiként.

A kastély nagyon kicsi (persze csak úgy egy átlagos kastélyhoz mérve), mindössze két terme van, de gyönyörű a belsőkertje, és innen a "legszebb kilátás Potsdamra" és a környékre. A belépő 3 euróba került, de abszolút megérte, hiszen nagyon szép volt a toronyból látni a várost, a környező erdőket, és a távoli felhők között bújkáló Berlint is. A tanárúr mindent részletesen elmagyarázott a történelemről, az épületekről, a hegyekről, amelyeket a toronyból láttunk. Sőt még pár odatévedő turista is csatlakozott hallgatóságként.

(Ezenkívűl van még egy gyönyörű kastély Potsdamban, a Schloss Sanssouci, ami sokkal impozánsabb, és csodálatos kastélykerttel rendelkezik, de ez sajnos kimaradt a programból, de legalább van okunk visszamenni ebbe a kedves kis városkába.)

 

 

A program végeztével  a maradék pár emberrel együtt indulunk vissza Berlinbe. Közben beszéltünk a tanárúrral, hogy Erasmus-os diákok vagyunk, és hogy a papírjainkat majd alá kell írnia. Ő pedig rögtön vissza is kérdezett, hogy "Spanyolország melyik részéből érkeztünk?" (Gondolom villogni akart, hogy rögtön megállapította, hogy spanyolok vagyunk... szegény, jól beégett!) Közöltük vele, hogy nemám spanyolok vagyunk, hanem magyarok. Erre a következő kérdése az volt, hogy "elégedettek vagyunk-e a kormánnyal?" ... no comment. Nem ez az első alkalom, hogy miután kimondom, hogy magyar vagyok vagy Schmidt Pál plágiumos ügyét, vagy a kormányunk húzásait kapom vissza.

Aranyos volt amúgy a bácsi, mert rögtön mesélni kezdett, hogy kétszer is járt terepgyakorlaton Magyarországon, egyszer Pécsen, majd Visegrád-Esztergom-Budapest környékén, és dícsérte is a magyar tájat, meg a soproni borokat. :)

Nos hát ez volt a kis utazásunk, picit földrajzosan, de abszolút turistásan Potsdamban. Nagyon beleszerettem ebbe a városba, amíg itt leszek Németországban még biztos elmegyek oda újra.

Nem tehetem, hogy nem emlékezem meg a hétvége másik óriási eseményéről, az EB döntőről. Csütörtökön teljes díszben, zászlókkal, német arcfestéssel, német körmökkel, hulala nyaklánccal indultunk neki a német-olasz elődöntőnek. Személy szerint nagyon pitének éreztem a meccset, biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk... a 20. perc után már nem annyira, az első félidő után pedig rettegve vártam a folytatást. Sajnos az utolsó pillanatban érkezett (szerintem jogtalan) tizenegyes nem volt elég, hogy a német csapat a döntőbe jusson. Hát eléggé lehangoló volt, főleg úgy, hogy láttam, hogy ez az ország március óta mi mindent meg nem tett a győzelemért, egy emberként szurkoltak, állandóan és óriási lelkesedéssel. Sajnos a győzelem reménye szertefoszlott csütörtökön, és ennek több utcai rendbontás lett a következménye. Szomorúak voltunk mi is, hiszen nagyon szorítottunk a német csapatnak, véleményem szerint nagyon ügyesek voltak végig.

A döntőn így már a szívemhez oly közel álló spanyol csapatnak szurkolhattam! Fantasztikus játék volt, megérdemelt gólokkal, bárcsak Buffon ugyanilyen fáradt és béna lett volna csütörtökön a németek ellen, mint vasárnap a döntőn. A lényeg, hogy a spanyolok megérdemelték az Európa Bajnok címet, és annyira aranyos volt, ahogy a gyerekeikkel ünnepeltek a pályán. :)

 

A német válogatott. Szép volt srácok! Még Frau Merkel is így szurkolt Nektek! :)

És a BAJNOKOK!!!!