Potsdam Calling

Halihó az otthoni nyári melegben szenvedőknek, küldök egy kis esőt innen Berlinből, mert már nagyon tele van vele a hátizsákom. A héten kedves 17-20 °C várható, folyamatos ESŐVEL. Időjárásjelentésünket hallották!

Na de tényleg kicsit jöhetne már a nyár, a napozásos meleg, kimozdulni se nagyon lehet ilyen ramaty időben.

Óriási szerencsénk volt pénteken, hiszen (véletlenül) 30°C-os melegben mehettünk terepgyakorlatra Potsdamba. Ez egy rendes kurzusnak számít, olyan, mint az otthoni terepgyakorlatok, csak itt 0,2 ECTS-Punkt jár érte. :) Mármint ez az egynapos potsdami kiruccanás csak ennyi kredit.

A találkozó reggel 9-kor volt a Griebnitssee-i S-Bahn megállóban, és ennyi információnk volt kb. az egészről, nem ismertük a tanárt, sőt a diákokat se, nem tudtuk hányan leszünk és kiket kell majd keresni.... De persze azért megoldottuk gyorsan a dolgokat, ugyanis miután leültünk a padra várakozni és feltűnően "magyarul" beszéltünk, megszólított a mellettem ülő lány, hogy mi is XY tanárra várunk-e. :) :) 

Ő persze német diák volt, ismerte a tanárt, és gyorsan érkeztek a többiek is.

Rövid eligazítás után a tanárúr elkezdett mesélni a napi programról, meg az S-Bahnhof történetéről. (Utóbb kiderült, hogy helybéli, Potsdamban lakik, ... szóval ezért mesélt mindenről kétszerannyit, mint amennyit szerettünk volna).

Első úticélunk a Potsdami Filmgyár, ahol rövid bepillantást nyertünk a kullisszák mögé, és ahol Marlene Dietrichről külön sétány van elnevezve. Vicces volt látni a kiszuperált díszleteket, amik valamikor egy filmben szerepeltek, mert meg szeméttelepszerűen körbe vannak nőve fűvel.

 

Bal oldalon a Berlini Falhoz használt díszlet, jobbra pedig valami szörny, szegény már nem ijeszteget.

               

 

 

A terepgyakorlat célja az volt, hogy megismerjük Potsdamot, mint Landeshauptstadt-ot, és mind természetföldrajzi, mind városföldrajzi szempontból átfogó képet kapjunk a város fejlődéséről. A tanárúr nagyon érthetően és jól beszélt németül, meglepő volt minden mondatát érteni, és valahol jó érzés is volt, hogy nem csak hablatyolást hallok, mint némelyik előadásunkon...

Szóval tettünk egy jó nagy sétát a városban, és bár meleg volt, mi meg fáradtak voltunk, és mindig az árnyékot keresve csücsültünk a padokon, járdaszegélyeken, a tanárbácsi szünet nélkül, óriási lelkesedéssel mesélt a városról. 

Ami nekem rögtön szembetűnt, hogy Potsdam olyan, mintha vidékre utaznánk a nagyvárosból. Komolyan hasonló beütése volt, mint Nagykanizsának, a házak, a kis utcácskák, boltok a az utcafronton, kellemes hangulata volt nagyon. Na jó villamos az nincs Kanizsán, még.. :) 

Az emberek nyugodtak, nem rohannak, mint itt Berlinben. Nem löknek fel a villamosra szaladva, nincsenek utcai kajaárusok, a vendégek inkább beülnek valahova ebédelni. Sokkal kellemesebb környék, mintha lelassult volna az idő. 

A sétánk során bejártuk a város legszebb helyeit. Megnéztük a Nikolaikirche-t, az Alte Markt-ot, és a belvárosban egy bögre kávé mellett élveztük, hogy végre meleg van. (Mondjuk ekkor még nem tudtuk, hogy a program nagyobb része, még hátra van. :)) 

 

  

 

 

Gyönyörű volt a városkép, hangulatos utcákkal, kicsi boltokkal

Nikolaikirche

Ebéd után újra nyakunkba vettük a várost, és megnéztük a Holland-Viertel-t (Holland-negyed). Több utcában is ugyanolyan pirostéglás ház volt mindenhol. Régen az ide települt hollandok (és északi népek) lakták, napjainkra manufaktúrák boltjai találhatók az alsó szinteken, fent lakóházak. A tűzzománctól, a bonbonokig, a kávézótól a varrodáig minden megtalálható itt.

Utána pedig elsétáltunk az orosz negyedbe is, azaz a Russisches Kolonie-ba. Itt több tucat faház állt, egymáshoz nem túl közel, több utcácskában, legtöbbjük panzió vagy étterem, de mindenesetre jó kis hangulata van a környéknek. Az egész ilyen park jellegű, sokan járnak oda biciklivel is.

 

  

Számomra a nap fénypontja az utolsó állomásunk volt, a Belvedere-kastély. Ekkora már csak 5-en maradtunk, a résztvevők nagy része ebéd után elhúzott, hogy nekik dolguk van, és a tanárúr boldogan aláírta nekik az indexet így is, de mi maradtunk, elvégre elsőkézből hallottunk Potsdamról, külföldiként.

A kastély nagyon kicsi (persze csak úgy egy átlagos kastélyhoz mérve), mindössze két terme van, de gyönyörű a belsőkertje, és innen a "legszebb kilátás Potsdamra" és a környékre. A belépő 3 euróba került, de abszolút megérte, hiszen nagyon szép volt a toronyból látni a várost, a környező erdőket, és a távoli felhők között bújkáló Berlint is. A tanárúr mindent részletesen elmagyarázott a történelemről, az épületekről, a hegyekről, amelyeket a toronyból láttunk. Sőt még pár odatévedő turista is csatlakozott hallgatóságként.

(Ezenkívűl van még egy gyönyörű kastély Potsdamban, a Schloss Sanssouci, ami sokkal impozánsabb, és csodálatos kastélykerttel rendelkezik, de ez sajnos kimaradt a programból, de legalább van okunk visszamenni ebbe a kedves kis városkába.)

 

 

A program végeztével  a maradék pár emberrel együtt indulunk vissza Berlinbe. Közben beszéltünk a tanárúrral, hogy Erasmus-os diákok vagyunk, és hogy a papírjainkat majd alá kell írnia. Ő pedig rögtön vissza is kérdezett, hogy "Spanyolország melyik részéből érkeztünk?" (Gondolom villogni akart, hogy rögtön megállapította, hogy spanyolok vagyunk... szegény, jól beégett!) Közöltük vele, hogy nemám spanyolok vagyunk, hanem magyarok. Erre a következő kérdése az volt, hogy "elégedettek vagyunk-e a kormánnyal?" ... no comment. Nem ez az első alkalom, hogy miután kimondom, hogy magyar vagyok vagy Schmidt Pál plágiumos ügyét, vagy a kormányunk húzásait kapom vissza.

Aranyos volt amúgy a bácsi, mert rögtön mesélni kezdett, hogy kétszer is járt terepgyakorlaton Magyarországon, egyszer Pécsen, majd Visegrád-Esztergom-Budapest környékén, és dícsérte is a magyar tájat, meg a soproni borokat. :)

Nos hát ez volt a kis utazásunk, picit földrajzosan, de abszolút turistásan Potsdamban. Nagyon beleszerettem ebbe a városba, amíg itt leszek Németországban még biztos elmegyek oda újra.

Nem tehetem, hogy nem emlékezem meg a hétvége másik óriási eseményéről, az EB döntőről. Csütörtökön teljes díszben, zászlókkal, német arcfestéssel, német körmökkel, hulala nyaklánccal indultunk neki a német-olasz elődöntőnek. Személy szerint nagyon pitének éreztem a meccset, biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk... a 20. perc után már nem annyira, az első félidő után pedig rettegve vártam a folytatást. Sajnos az utolsó pillanatban érkezett (szerintem jogtalan) tizenegyes nem volt elég, hogy a német csapat a döntőbe jusson. Hát eléggé lehangoló volt, főleg úgy, hogy láttam, hogy ez az ország március óta mi mindent meg nem tett a győzelemért, egy emberként szurkoltak, állandóan és óriási lelkesedéssel. Sajnos a győzelem reménye szertefoszlott csütörtökön, és ennek több utcai rendbontás lett a következménye. Szomorúak voltunk mi is, hiszen nagyon szorítottunk a német csapatnak, véleményem szerint nagyon ügyesek voltak végig.

A döntőn így már a szívemhez oly közel álló spanyol csapatnak szurkolhattam! Fantasztikus játék volt, megérdemelt gólokkal, bárcsak Buffon ugyanilyen fáradt és béna lett volna csütörtökön a németek ellen, mint vasárnap a döntőn. A lényeg, hogy a spanyolok megérdemelték az Európa Bajnok címet, és annyira aranyos volt, ahogy a gyerekeikkel ünnepeltek a pályán. :)

 

A német válogatott. Szép volt srácok! Még Frau Merkel is így szurkolt Nektek! :)

És a BAJNOKOK!!!!