Potsdam Calling

Halihó az otthoni nyári melegben szenvedőknek, küldök egy kis esőt innen Berlinből, mert már nagyon tele van vele a hátizsákom. A héten kedves 17-20 °C várható, folyamatos ESŐVEL. Időjárásjelentésünket hallották!

Na de tényleg kicsit jöhetne már a nyár, a napozásos meleg, kimozdulni se nagyon lehet ilyen ramaty időben.

Óriási szerencsénk volt pénteken, hiszen (véletlenül) 30°C-os melegben mehettünk terepgyakorlatra Potsdamba. Ez egy rendes kurzusnak számít, olyan, mint az otthoni terepgyakorlatok, csak itt 0,2 ECTS-Punkt jár érte. :) Mármint ez az egynapos potsdami kiruccanás csak ennyi kredit.

A találkozó reggel 9-kor volt a Griebnitssee-i S-Bahn megállóban, és ennyi információnk volt kb. az egészről, nem ismertük a tanárt, sőt a diákokat se, nem tudtuk hányan leszünk és kiket kell majd keresni.... De persze azért megoldottuk gyorsan a dolgokat, ugyanis miután leültünk a padra várakozni és feltűnően "magyarul" beszéltünk, megszólított a mellettem ülő lány, hogy mi is XY tanárra várunk-e. :) :) 

Ő persze német diák volt, ismerte a tanárt, és gyorsan érkeztek a többiek is.

Rövid eligazítás után a tanárúr elkezdett mesélni a napi programról, meg az S-Bahnhof történetéről. (Utóbb kiderült, hogy helybéli, Potsdamban lakik, ... szóval ezért mesélt mindenről kétszerannyit, mint amennyit szerettünk volna).

Első úticélunk a Potsdami Filmgyár, ahol rövid bepillantást nyertünk a kullisszák mögé, és ahol Marlene Dietrichről külön sétány van elnevezve. Vicces volt látni a kiszuperált díszleteket, amik valamikor egy filmben szerepeltek, mert meg szeméttelepszerűen körbe vannak nőve fűvel.

 

Bal oldalon a Berlini Falhoz használt díszlet, jobbra pedig valami szörny, szegény már nem ijeszteget.

               

 

 

A terepgyakorlat célja az volt, hogy megismerjük Potsdamot, mint Landeshauptstadt-ot, és mind természetföldrajzi, mind városföldrajzi szempontból átfogó képet kapjunk a város fejlődéséről. A tanárúr nagyon érthetően és jól beszélt németül, meglepő volt minden mondatát érteni, és valahol jó érzés is volt, hogy nem csak hablatyolást hallok, mint némelyik előadásunkon...

Szóval tettünk egy jó nagy sétát a városban, és bár meleg volt, mi meg fáradtak voltunk, és mindig az árnyékot keresve csücsültünk a padokon, járdaszegélyeken, a tanárbácsi szünet nélkül, óriási lelkesedéssel mesélt a városról. 

Ami nekem rögtön szembetűnt, hogy Potsdam olyan, mintha vidékre utaznánk a nagyvárosból. Komolyan hasonló beütése volt, mint Nagykanizsának, a házak, a kis utcácskák, boltok a az utcafronton, kellemes hangulata volt nagyon. Na jó villamos az nincs Kanizsán, még.. :) 

Az emberek nyugodtak, nem rohannak, mint itt Berlinben. Nem löknek fel a villamosra szaladva, nincsenek utcai kajaárusok, a vendégek inkább beülnek valahova ebédelni. Sokkal kellemesebb környék, mintha lelassult volna az idő. 

A sétánk során bejártuk a város legszebb helyeit. Megnéztük a Nikolaikirche-t, az Alte Markt-ot, és a belvárosban egy bögre kávé mellett élveztük, hogy végre meleg van. (Mondjuk ekkor még nem tudtuk, hogy a program nagyobb része, még hátra van. :)) 

 

  

 

 

Gyönyörű volt a városkép, hangulatos utcákkal, kicsi boltokkal

Nikolaikirche

Ebéd után újra nyakunkba vettük a várost, és megnéztük a Holland-Viertel-t (Holland-negyed). Több utcában is ugyanolyan pirostéglás ház volt mindenhol. Régen az ide települt hollandok (és északi népek) lakták, napjainkra manufaktúrák boltjai találhatók az alsó szinteken, fent lakóházak. A tűzzománctól, a bonbonokig, a kávézótól a varrodáig minden megtalálható itt.

Utána pedig elsétáltunk az orosz negyedbe is, azaz a Russisches Kolonie-ba. Itt több tucat faház állt, egymáshoz nem túl közel, több utcácskában, legtöbbjük panzió vagy étterem, de mindenesetre jó kis hangulata van a környéknek. Az egész ilyen park jellegű, sokan járnak oda biciklivel is.

 

  

Számomra a nap fénypontja az utolsó állomásunk volt, a Belvedere-kastély. Ekkora már csak 5-en maradtunk, a résztvevők nagy része ebéd után elhúzott, hogy nekik dolguk van, és a tanárúr boldogan aláírta nekik az indexet így is, de mi maradtunk, elvégre elsőkézből hallottunk Potsdamról, külföldiként.

A kastély nagyon kicsi (persze csak úgy egy átlagos kastélyhoz mérve), mindössze két terme van, de gyönyörű a belsőkertje, és innen a "legszebb kilátás Potsdamra" és a környékre. A belépő 3 euróba került, de abszolút megérte, hiszen nagyon szép volt a toronyból látni a várost, a környező erdőket, és a távoli felhők között bújkáló Berlint is. A tanárúr mindent részletesen elmagyarázott a történelemről, az épületekről, a hegyekről, amelyeket a toronyból láttunk. Sőt még pár odatévedő turista is csatlakozott hallgatóságként.

(Ezenkívűl van még egy gyönyörű kastély Potsdamban, a Schloss Sanssouci, ami sokkal impozánsabb, és csodálatos kastélykerttel rendelkezik, de ez sajnos kimaradt a programból, de legalább van okunk visszamenni ebbe a kedves kis városkába.)

 

 

A program végeztével  a maradék pár emberrel együtt indulunk vissza Berlinbe. Közben beszéltünk a tanárúrral, hogy Erasmus-os diákok vagyunk, és hogy a papírjainkat majd alá kell írnia. Ő pedig rögtön vissza is kérdezett, hogy "Spanyolország melyik részéből érkeztünk?" (Gondolom villogni akart, hogy rögtön megállapította, hogy spanyolok vagyunk... szegény, jól beégett!) Közöltük vele, hogy nemám spanyolok vagyunk, hanem magyarok. Erre a következő kérdése az volt, hogy "elégedettek vagyunk-e a kormánnyal?" ... no comment. Nem ez az első alkalom, hogy miután kimondom, hogy magyar vagyok vagy Schmidt Pál plágiumos ügyét, vagy a kormányunk húzásait kapom vissza.

Aranyos volt amúgy a bácsi, mert rögtön mesélni kezdett, hogy kétszer is járt terepgyakorlaton Magyarországon, egyszer Pécsen, majd Visegrád-Esztergom-Budapest környékén, és dícsérte is a magyar tájat, meg a soproni borokat. :)

Nos hát ez volt a kis utazásunk, picit földrajzosan, de abszolút turistásan Potsdamban. Nagyon beleszerettem ebbe a városba, amíg itt leszek Németországban még biztos elmegyek oda újra.

Nem tehetem, hogy nem emlékezem meg a hétvége másik óriási eseményéről, az EB döntőről. Csütörtökön teljes díszben, zászlókkal, német arcfestéssel, német körmökkel, hulala nyaklánccal indultunk neki a német-olasz elődöntőnek. Személy szerint nagyon pitének éreztem a meccset, biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk... a 20. perc után már nem annyira, az első félidő után pedig rettegve vártam a folytatást. Sajnos az utolsó pillanatban érkezett (szerintem jogtalan) tizenegyes nem volt elég, hogy a német csapat a döntőbe jusson. Hát eléggé lehangoló volt, főleg úgy, hogy láttam, hogy ez az ország március óta mi mindent meg nem tett a győzelemért, egy emberként szurkoltak, állandóan és óriási lelkesedéssel. Sajnos a győzelem reménye szertefoszlott csütörtökön, és ennek több utcai rendbontás lett a következménye. Szomorúak voltunk mi is, hiszen nagyon szorítottunk a német csapatnak, véleményem szerint nagyon ügyesek voltak végig.

A döntőn így már a szívemhez oly közel álló spanyol csapatnak szurkolhattam! Fantasztikus játék volt, megérdemelt gólokkal, bárcsak Buffon ugyanilyen fáradt és béna lett volna csütörtökön a németek ellen, mint vasárnap a döntőn. A lényeg, hogy a spanyolok megérdemelték az Európa Bajnok címet, és annyira aranyos volt, ahogy a gyerekeikkel ünnepeltek a pályán. :)

 

A német válogatott. Szép volt srácok! Még Frau Merkel is így szurkolt Nektek! :)

És a BAJNOKOK!!!!

 

Europameisterschaft 2012

Elkezdődött az EB!!!!!

Hihetetlen, de máris június közepe van és ezerrel tombol a fociláz Németországban. Ha van olyan nemzet, aki mindent megtesz a csapatáért, akkor az a német. Eszméletlen milyen szintű imádat veszi körül a játékot, és magát a rendezvényt. A legkisebbektől az idősekig mindenki egy emberként szurkol a német válogatottnak, soha ehhez hasonlót nem láttam még. 

Múlt pénteken, június 8-án startolt, az idén Lengyelország - Ukrajna rendezésű foci Európa Bajnokság, de itt Berlinben már áprilisban mindenhonnan csak a fociról lehetett hallani. A boltok tele voltak a különböző (német)szurkolói kellékekkel, a legtöbb általános termék német nemzeti színű csomagolást kapott, és mindenki készítette magát az egy hónapon át tartó fociőrületre. 

Valahogy így néznek ki a boltok... még a wc-papír is focimintás...

Pénteken mindannyian kiváncsiak voltunk a Lengyelország - Csehország nyitómeccsre, és a közelben találtunk is egy korrekt helyet, ahol kivetítőn lehet nézni az EB meccseket. A Subland nevű klub udvarán tiszta strandhangulatot csináltak a tulajdonosok, már csak a pálmafák hiányoznak, szóval elég sokszor leszünk megtalálhatóak ezen a helyen. Pepe múltkor már büszkélkedett, hogy megismerték a pultosok... lehet, hogy ez lesz a törzshelyünk. (Mondjuk Annával ma éppen egy dönerest szemeltünk ki erre a célra... de majd meglátjuk) A félidőben pedig csocsóztunk, jó magyar szokás szerint.

A szombati német-portugált viszont már nagyüzemben szerettük volna tolni. Ezért a jól megérdemelt tepsis rakott karfiolos ebéd után a Brandenburgi kapuhoz indultunk. Az EB idejére ugyanis egy komplett több kilóméter hosszú "Fanmeile" került kialakításra a "die Straße des 17."-n . Aki elég öregnek érzi magát, biztos emlékszik a '90-es évek berlini LoveParade-jaira, amit hasonlóan ezen az utcán rendeztek, szóval kicsit átéreztük a hangulatot. :)

A német csapat mérkőzéseit itt is meg lehet majd tekinteni, illetve az elődöntöket és a döntőt. Gondolom másnap reggelre gyorsan rendbevágják az utcát, mert Berlin egyik legforgalmasabb útjáról beszélünk, ami nélkül megbénulna a közlekedés. De ezeken a napokon esténként el van terelve a forgalom. 

Sajnos az egész terület le volt zárva, csak külön bejáratokon lehetett bejutni a kivetítőkhöz. Átvizsgálás, motozás, mint a reptéren, sőt semmiféle folyékony dolgot nem lehetett bevinni a rendezvény területére, egy csaj táskájából ott dobatták ki a dezodoros flakont, meg a gyógyszereket. Nos, hát mivel mi jópár sörrel, meg finom borokkal felszerelkezve érkeztünk, nem igen szerettük volna, ha azok a nagy konténerben végzik, ezért alkalmaztuk a "kerítés alatt", tökéletesen jól működő módszert. :)

Az egész meccs fantasztikus volt, abszolút stadionhangulat, körülöttünk rengeteg szurkoló, akik a gólnál egy emberként emelkednek el a talajtól, és egymás nyakába borulva örülnek a csapat sikereinek. Hatalmas élmény volt így nézni a mérkőzést, biztos hogy megyünk még párszor ide is.

Eszméletlen volt a tömeg már napközben a villamosokon, S-Bahn-okon is. Mindenki zászlókkal, sapkákkal, sípokkal, és minden német nemzeti színű. MINDEN!!! Én meg Anna csak óvatosan felvettük a fekete-piros-sárga hulala-nyakláncunkat, meg az arcunkra német zászlót rajzoltunk, és eléggé eltörpültünk a tömegben. 

A legelképesztőbb dolgokat tudják magukra aggatni, és az a legfurább, hogy ez itt így természetes. Minden autón ott vannak a kis ajtóra szerelhető zászlók, a visszapillantóra ráhuzható nemzetiszín huzat és a DEUTSCHLAND felirat a hátsó ablakra kifeszítve.

Rengeteg ember, talán elvétve volt pár portugál szurkoló is... valahol

 

Itt pedig a csodálatos körmünk és a pofi-zászlócskáink. :)

Azt mondanom sem kell, hogy meccs után bulizni indultunk. Most először úgy különösebb terv nélkül, arra gondoltunk, hogy elmegyünk a Warschauer Straße-ra, mert ott található a legtöbb kocsma, bár, klub stb., és majd beülünk valahova. 

Nos talán épp beléptünk egy kapun, egy kerthelyiségbe, ahol utánnunk szól egy srác, hogy "Magyarul beszéltek?". Röhögtünk, hogy már megint magyarokkal futunk össze, lassan tényleg igaz, hogy működik a magyarmágnes. A srác, Johannes valójában Berlinben született, csak apukája magyar, de nagyon szépen beszélni a nyelvünket, és nagyon örült, hogy találkozhatott velünk. És mivel a barátaival épp egy szülinapi buliba igyekeztek, csatlakoztunk... valójában az ottani egyik klubba sikerült bejutnunk így velük, mindössze annyit kellett mondanom a pénztáros csajnak, hogy "Tudom, tudom", merthogy egyszer ő is volt Magyarországon és nagyon megtetszett neki ez a szó. Majdnem a nyakamba ugrott örömében, mikor meghallotta tőlem. :)

Később kiderült, hogy "Silent Party" lesz, ami azt jelenti, hogy mindenki kap egy vezeték nélküli fülhallgatót, amin most két választható csatorna volt, és a teremben két DJ tekerte a lemezeket, mi pedig kiválaszhattuk, hogy éppen melyiket hallgatjuk. Jellemzően ez abból állt nálunk, hogy egymásnak ordibáltunk "Anna, hallgasd a másikat!!!", "Miért, ott mi megy?", meg egyszer levettük a fülhallgatót és a tök csendben hallgattuk, ahogy az emberek hamisan ráéneklik a szöveget a fülükben szóló zenére. :) 

Sosem voltam még elötte ilyen buliban, de nagyon tetszett, órákig buliztunk a rertorock zenékre. Szuper este volt!

Hát meccs lesz még bőven, ma este például egy újabb, Németország- Hollandia, amit megint valami nagyobb rendezvény keretein belül nézünk meg, szóval innentől beindul a szekér, foci minden mennyiségben, most először amolyan német módra, velünk magyarokkal.

Hajrá Németország! Los geht's Deutschland!

Hertha BSC

A múlt szombaton voltunk Hertha meccsen, és mindenképpen szerettem volna mesélni nektek róla, mert számomra óriási élmény volt. Én még soha életemben nem voltam ilyen nagy meccsen, és ha leszámítjuk az egy-két hazai, városi játékocskákat, akkor soha életemben nem voltam még igazi focimeccsen, főleg nem ilyen fantasztikuson.

Olimpiai Stadion, Berlin. A Stadion az 1936-os Berlini Olimpiára készült, és akkoriban egy monumentális Olimpische Platz készült, két stadionnal (az egyik az 1931-es Olimpiára tervezve) illetve egy úszócsarnokkal. Az építés 1934-36-ig tartott, és a megnyitót az Olimpiai megnyitóünnepségre időzítették, ahol Adolf Hitler vágta át a piros szalagot. Kedden a nyelvi kurzuson pont erről tartottam előadást, csak ezért vagyok ennyire uptodate a témából. :) 

 

2000-ben Berlin újra pályázott az Olimpia megrendezésére, ezért felújították az egészet. A 75 ezer nézőt befogadó stadion ovális, körkörös tető kapott, és 2004-ben átadásra is került. A meccs tehát ebben a Stadionban került megrendezésre, mert ez a Hertha BSC stadionja is egyben. 

Az olimpiai láng helye

Nagy várakozzással teltek a meccset megelőző napok, aznap délelőtt a városban a metrón és az S-Bahn-on is megjelentek a szurkolók, nem nagyon kellett gondolkodnom, hogy melyik metróra szálljak, csak követtem a tömeget. Mikor odaértem és megpillantottam a stadiont, hát leesett az állam. Egy szó jutott eszembe, monumentális, na jó még egy: fantasztikus.

Óriási sorok voltak, és már csak 10 perc volt hátra a kezdésig, szóval sietnünk és tolakodnunk kellett, és 2 perc késéssel tudtuk a helyünket elfoglalni. Mikor először megpillantottam a tömeget, hihetetlen volt. 50ezer ember, és mindenki egyetlen csapatnak szurkol.

A szezon utolsó meccse volt Berlinben, ezért a székeken egy Hertha-s szurkolói zászlót kaptunk, nagyon jól néz ki, és szerencsére tudtam is hozni belőle többet haza, a hasonlóan foci-őrült illetékeseknek. :)

Fontos meccs volt ez, mert a Hertha a kiesés ellen játszott, de szerencsére ügyesek voltak és 3-1-re legyőztük az 1899-Hoffenheim csapatát. 

Ezeket a szuper kis zászlókat hoztam a meccsről. :)

 

Folyamatos volt a szurkolás, majdnem tele volt az aréna, meccs közben egyszer ki is írták, hogy 51837 néző van. Habár sosem szurkoltam a Hertha-nak, mindenki tudja, hogy merre húz a szívem, de sikerült átérezni a gólörömöket.