Újra otthon...

Sormás, 2012.08.24. péntek, 22:10,  29 °C 

Hazaértem. Hosszú "út" volt, rögös akadályokkal teli...

Csütörtök reggel fél 9-kor hosszas takarítás, és pár óra alvás után elindultunk HAZA. 12 óra alatt pedig megjárva a német, cseh és osztrák autópályákat végül este fél 8 körül begurultunk Budapestre, drága, csodás kis fővárosunkba. Most péntek este van, a szobámban ülök a gép előtt, a padlón és a lakásban mindenhol a cuccaim hevernek táskákban, böröndben, teljes a káosz. 

Hazaértem. 5 hónapja egy márciusi délutánon elkezdtem ezt a blogot, megírtam az első bejegyzést, és elkezdődött a kaland. Voltak persze elképzeléseim arról, hogy mi vár rám, de a történések messze felülmúlták ezen gyermeteg elvárásaimat, és valami olyan élményhez juttattak, ami egész további életem során  meghatározó tényező lesz.

Voltam Berlinben! 

Megismertem egy országot, egy várost, egy népet. Gyakoroltam a nyelvet, láttam a különbségeket, láttam az orosz, török, ázsiai kisebbségeket, és átéltem a bürokrácia viszontagságait az egyetemi és önkormányzati ügyintézésnél. Életre szóló barátságokat kötöttem, kedves és különleges külföldi emberkéket ismertem meg.

Megkóstoltam az igazi döner kebabot, a currywurst-ot, a berlini sört, meg minden másféle sört is.

Voltam Potsdamban, Drezdában, Hamburgban és a Balti-tengernél.

Voltam a berlini múzeumokban, a Brandenburgi kapunál, a Spree parton, a Potsdamer Platz-on, az Alex-on,   voltam a Fernsehturm-ban, és a Reichstag-ban is vagy 5-ször.

Megszerettem a várost, megszerettem a sok zöldet, a parkokat, megszerettem a lakásomat, Lichtenberg-et, az S-bahnokat, a Warschauer Straßét, az egyetemet, Adlershofot, az M8-as villamost, az 1,5-es dönert, a Coppistraße-i erkélyt, a Treptower Park-ot, azt hiszem megszerettem Berlint, nagyon... és nagyon remélem, hogy egyszer még (lehetőleg minél hamarabb) sikerül újra eljutnom Berlinbe.

Most végetér az "út", végetér az Erasmus.

Köszönettel tartozom mindenkinek, a családomnak, Annának, a barátaimnak, akik a kezdetektől fogva minden nehézségben, örömben, az akadályok lekűzdésében mellettem álltak és végig segítettek ebben az 5 hónapban. Nélkülük most nem tartanék itt. Köszönöm!!!

Köszönöm Nektek Olvasóknak is, hogy 5 hónapon keresztül végig követtétek a történeteimet, élményeimet, írásaimat, és remélem velem együtt kicsit átéltétek a berlini félévem élményeit...

Köszönöm, hogy megoszhattam Veletek!

Eszter

Nehéz a búcsú...

Vége. Hivatalosan is. Vége. Akárhányszor kimondom, vagy leírom, vagy szóba kerül, nehéz elhinni, hogy így van. Nehéz arra gondolni, hogy mindaz, ami miatt március végén még úgy izgultam, és nagy lelkesedéssel vártam, véget ért. Ez az utolsó estém Berlinben, az utolsó tánc...

Nehéz szavakba önteni a búcsút, nehéz átadni, mindazt az élményt, ami velünk történt, nehéz arra gondolni, hogy itt a vége, nehéz itt hagyni mindent. Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, és csak ez az egy szó jutott eszembe ... nehéz! 

Nehéz lesz megszokni újra az otthoni dolgokat, a nénit a villamoson, hogy a boltba belépve nem Guten Tag!-gal, vagy Hallo!-val köszönök, és, hogy nem Ampelman mosolyog rám a zebránál.

Fél év nem hosszú idő, éppen csak annyi, hogy kezd megszokni a várost, az országot, az embereket, az itteni életritmust. Viszont nagyon bele lehet szeretni, főleg egy Erasmus-os félév alatt. A sok új impulzus, az új ismerősök, barátok, a hihetetlen szabadság és a nem túl barátságos berlini nyár azért elég jó párosítás volt, szerintem mindenképpen meg tudnám szokni. :)

Most valami összegzést kéne írnom, ugye? Elmondani, hogy mennyire jó volt, mennyire szuper volt, és mennyire imádtam az egészet. Nos kérem szépen, ÍGY VAN! 

Összegzésképpen pedig álljon itt ez a blog, amelyben próbáltam a lehető legjobban visszaadni Nektek azokat az élményeket, amik színesítették ezt a pár hónapunkat, azokat a bulikat, melynek fotóit hét lakat alatt őrizzük, azokat a kirándulásokat, amiket hetekig terveztünk, azokat a gyönyörű helyeket Berlinben, ahová egyszer Nektek is el kell jönnötök.

Valamikor tavaly tavasszal kedves ismerőseim még otthon mondták, hogy jelentkezzek Erasmus-ra, nagy élmény lesz, jó tapasztalat, és a nyelvtudásom is fejlődik, persze ott volt az ellentábor, hogy az Erasmus csak bulizásról, meg piálásról szól, és nem éri meg.

Így visszagondolva, meg kell találni a középutat! Életem végéig kísérni fog az a tapasztalat, amit ebben a pár hónapban szereztem, hogy hol? Az életben! Egy idegen országban élni, felvenni a külföldiek ritmusát, az otthonukban, ahol te csak turista vagy, nagyon nehéz, de viszont hihetetlen élettapasztalatot nyújt. 

Most már gond nélkül leülök beszélgetni bármelyik német bürgeramt-os nénivel, vagy bankügyintézővel, és azért be kell vallanom, márciusban még nem ment minden ilyen könnyen. :)

Holnap reggel indulunk haza, a cuccok nagyrészt összepakolva (szerintem több dolgot viszek haza, mint amennyit hoztam :) ), a lakás kitakarítva, a két magyar lány pedig útra készen! 

Most annyira meg sem érzem a súlyát annak, hogy vége a félévnek, talán majd otthon, még nehéz átérezni azt, hogy nem jöhetek csak úgy vissza, nem ugorhatok fel a következő S-bahnra, nem mehetek el csak úgy hip-hop dönerezni Schönleinstrasse-ra, vagy nem hallhatom a birkákat a koliablakból reggelente... Furcsa lesz, de talán most így lesz jó.

Talán majd egyszer újra megnézhetem ezeket a helyeket, talán majd egyszer visszajövök Berlinbe, talán...

1 hét . . .

Na gyerekek ezt is megértük! Pontosan egy hét múlva indulás hazafelé a drága családomhoz és barátaimhoz. Eddig sosem mondtam ilyet korábban, de az Ti támogatásotok és szeretetetek nélkül nem sikerült volna mindezt elérni, és ezért szeretnék most Nektek köszönetet mondani!

Eddig nem volt "vége"- hangulatom, egyáltalán nem éreztem, hogy lassan hazamegyünk, pár nap múlva csak emlékké válik mindaz, ami ebben a félévben az életemet jelentette. De most a napokban engem is elért a búcsúhangulat. A barátok, ismerősök már hazautaztak, tőlük már elbúcsúztunk, most a várostól kell, a élettől, a parkoktól, Berlintől.

Tegnap és ma este is utoljára összeültünk kicsit négyen. Anna, Balázs, Pepe és én. Előkerültek az utolsó pálinkatartalékok, borok, és a Coppistraße-i balkonon elszívtunk egy szivart... ennyi volt. Vége. Persze nem kell gyászosan tekinteni erre az egészre, sőt, most jön csak lényeg, hogy ezeket az élményeket, tapasztalatokat hogyan kamatoztatjuk a jövőben, mégis hiányozni fognak ezek a közös esték. Néha csak random összegyűltünk valamelyikünk penthouse-ában, vagy Pepetown-ban a 10.-en, vagy nálam az 5-en, és mindig fantasztikus estéket alkottunk, a vérre menő uno-csatákkal, Jóbarátok filmezéssel, vagy éppen Topmodell-fagylalt kombóval. :) 

A fiúk holnap reggel utaznak haza, mi egy hét múlva. Szóval pont marad még egy hetünk rendberakni az életet. Lemondani a bankszámlákat, kijelentkezni a polgármesteri hivatalban, elintézni az egyetemi papírokat, és persze utoljára megnézni Berlint, mert most nem jövünk egyhamar vissza.

Pont erről beszéltünk ma este is. Amikor májusban hazautaztunk nem volt semmi rossz érzés, hiszen tudtuk, jövünk pár hét múlva vissza Berlinbe. Az lenne a legjobb, ha most hazamennénk kicsit Magyarországra és pár hónapra megint vissza Berlinbe. Őszintén szólva nagyon hiányoznak az otthoni dolgok, főleg Ti, de egyelőre nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz úgy hazamenni, hogy nem jövünk vissza. Hihetetlenül furcsa.

Szerencsére lesz dolgom otthon, egyetem, diploma, munka ..., de egy dolgot biztosan tudok, egy részem már Berlinben él, és mindig berlini marad, és ez a kis részem nem fog velem hazajönni, hanem megvár, ha újra eljövök ebbe a csodás városba! :)