Lassan itt a vége... 17 nap.

Jajj olyan ritkán írok, de nem sajnálom, mert hihetetlenül sok dolgok történik, és semmi időm nincs, és IMÁDOM!!! Pörgés van, állandóan csinálunk valamit, állandóan megyünk valahová, és nincs megállás. Vagyis lassan mégis, lassan vége ennek a félévnek, és haza kell menni.

Mikor áprilisban kiköltöztem, alig vártam a májust, hogy hazamehessek, meg már több, mint két hónapja vagyok kinn, mégis semmi honvágy (najó egy pici mégis), talán kezdem megszokni a dolgokat, kár hogy így a végére. Bár ezt mondták korábban, hogy kell 2-3 hónap, hogy beleszokjunk a berlini életbe.

Most már sosem okoz gondot, hogy merre induljunk villamossal, vagy S-Bahnnal, gond nélkül elmászkálunk a városban, ügyeket intézünk németül, minden flottul megy, csak sajnos lassan menni kell haza. De sopánkodás helyett megpróbálom minél jobban kiélvezni ezt a maradék kicsit több, mint két hetet, és minden olyan dolgot kipróbálok, ami eddig kimaradt. Holnaptól például 3 napos múzeumjeggyel végigjárjuk a város múzeumait, és megnézünk mindent, a Pergamonmuseum-ot, a Technisches Museum-ot, és a Naturkunde museum-ot mindenképpen, és még meglátjuk meddig bírjuk lelkesedéssel, meg energiával. Hétvégén pedig irány a Balti-tenger.

Sok dolog van még a bakancslistán, sok mindent kell meg véghez vinni, szóval bele kell húzni és szó szerint ÉLNI kell ebben az utolsó pár hétben.

És csak, hogy ne teljen túl unalmasan az életünk ... Újabb vendégünk jött Anna ismerőse, Máté személyében, valamint a múlt héten érkezettt hozzánk egyik egyetemi szaktársunk, Balázs is pár napra látogatóba. Mátéval és Balázzsal is bejártuk a várost, megmutattunk nekik minden fontos és érdekes látnivalót, meg persze a Brandenburgi kaput, a Potsdamer Platz-ot és elvittük őket a Warschauer Straße-ra bulizni is, szóval kaptak a jóból rendesen.

Felmentünk a Reichstagba is, Anna már 5-ödjére, én csak negyedszer... és még egyszer felmegyünk majd... lassan más féélek, hogy gyanúsak leszünk, és ki leszünk utasítva, mert túl sokat járunk a kormányépületekbe. :)

Újra elutaztunk Potsdamba, ahol legutóbb csak terepgyakorlaton voltunk, és akkor sajnos az idő szűke miatt nem sikerült megnézni az egész város, kimaradt például a híres Sanscoucci kastély, melynek parka gyönyörű, és üvegházában csodás növények vannak. Újra bejártuk a holland negyedet, az orosz "kolóniát" és piknikeztünk a folyóparton. Potsdam kedves kis város a maga kis lelassult módján, Berlin tökéletes ellentéte, és jó kiegészítője is egyben.

 

 

Nagyon jól teltek ezek a napok, persze a változatosság miatt is, no meg a jó társaság sem maradt el, de annak is örültem, hogy újra és újra végigjártuk a várost. Most már szerintem bekötött szemmel is bárkit elvezetek bárhová Berlinben, útikönyv és térkép nélkül természetesen. Érdemes volt többször elmenni a nevezetességekhez, mert legtöbbször elsőre sok mindenen átsiklik az ember szeme, és a kisebb részleteket csak utólag veszi észre. Tegnap például Balázzsal a Reichstag épületéből sétáltunk ki a Spree partra, amikor Balázs észrevett egy táblát a Reichstag falán, mely a német-magyar baráti kötelék jegyében került ki és az összetartozást meg a egységet jelképezi...

És közben felfedeztük, hogy a Spree partján, minden este, naplemente után levetítenek egy filmet a Reichstag történetéről, ami nagyon érdekes, és teljesen jól, érthetően elmeséli a történelmi eseményeket (német nyelven, angol felirattal) Ez a kezdeményezés június 28-tól, ha jól emlékszem nyár végéig tart.

Lepacsiztunk Marx-al és Engels-el is.

Berliner Dom

 

Nehéz volt tartani, de a Balázs segített :)

 

Reichstag vol.4

A tábla a magyar és a német nép barátságának jelképeként.

 

Drezda, az "Elba-parti Firenze"

Már a berlini erasmus-os félév megkezdése előtt eldöntöttük, hogy majd a vizsgák végeztével kicsit körbejárjuk a vidéket, a környező városokat, megismerjük kicsit, milyen is a nagy Németország. Korábban már Berlinen kívül jártam Bonnban, és Drezdában is, de megbeszéltük, hogy amint végzünk a vizsgákkal, nekivágunk a világnak és megnézzük Drezdát, Hamburgot, valamint a Balti-tenger partvidékét.

Így mi öten magyarok, Helga, Balázs, Pepe, Anna és én július 26-án (jesszus de régen volt már :)) hajnalban felpakoltuk magunkat egy Deutsche Bahn kétemeletes vonatra és elindultunk Drezdába.

A vonatjegyek egyébként itt Németországban szemtelenül drágák, egy közeli városba Berlinből 50-70 euróért lehet eljutni, és ez teljesen általános, mármint a helyieknek nem drága. Persze mi csóró erasmusosok azért nem dobálhatjuk úgy a 100 eurókat egy odavissza Drezdára, de szerencsénkre van egy olyan napijegy, amit maximum 5 ember használhat. Azt hiszem ha 1 ember veszi igénybe akkor 40 euró, és minden plusz ember 6 euró, tehát mi így öten 56 eurót fizettünk. Ez a jegy pedig reggel 9-től, másnap hajnali 3-ig érvényes, tehát tökéletes megoldás volt számunkra.

Persze nem ment azért minden ilyen könnyen. :) Ugye csak egy napunk volt megnézni a várost, ezért szerettünk volna minél korábban, a 7:35-ös vonattal indulni... csakhogy a jegyünk 9-től volt csak érvényes... így miután a kedves kalauzbácsi felvilágosított minket, leszáltunk egy Berlin külvárosában lévő megállónál, és megvártuk a következő vonatot, amivel dél körül értünk Drezdába.

Sajnos lassú volt az út, de ez a kedvezményes jegy csak Regional vonatokra érvényes (kb. olyan mint a személyvonatok otthon) és IC-re nem, emiatt a valójában 1-1,5órás út 3,5- 4 órás lett. De amúgy több átszállásunk volt, viszonylag kényelmes vonatokon, így azért elég jól bírható a hosszú út, főleg jó társaságban, vicces külföldiekkel, akik elmenekülnek mellőlünk, amint elkezdünk hangosan magyarul beszélgetni. :)

Miután megérkeztünk a Drezdai főpályaudvarra, én lettem az idegenvezető (no meg a király kis Németország útikönyvem, amit még szülinapomra kaptam tavaly), mert egyszer pár éve már jártam Drezdában, és pont akkor is én meséltem a nevezetességekről a társaimnak.

A város egyik legnépszerűbb, és turistacsalogató látványossága a méltán híres Drezdai Zwinger. "Az épület a drezdai barokk építészet csúcspontja, végig szobrokkal díszített, és jelenleg is csodás belső kertje van. Erős Ágost fejedelem, M. D. Pöppelmann tervei alapján építette, mert a narancsfái számára védett helyet akart biztosítani (ez akkoriban világszerte divatban volt).  A Zwinger legszebb részei a Wallpavilon, a Nymphenpad, a Kronentor és a Stadtpavilon. Napjainkban több műgyűjteménynek ad otthont, itt található a porcelánmúzeum, az óngyűjtemény, a Matematikai-Fizikai Szalon, az Állattani Múzeum és a Történeti Múzeum. Az 1945-ös tűzvészben, és bombázásban az épület nagy része teljesen elpusztult, újjáépítése hamar megkezdődött, 1960-ra pedig el is készült az új Zwinger, a kiállítási tárgyak pedig visszakerültek eredeti helyükre."
A leghíresebb műtárgyak közül itt található Raffaello - Sixtusi Madonna című festménye, mely idén 500 éves, ezért nagyszabású rendezvények és időszakos kiállítások is voltak/vannak Drezdában.

   

 

A városnézést folytatva átsétáltunk a Semperoper elé, majd a híres Augustusbrückét is megnéztük, amelyen egy emlékmű is található a 2002-es elbai árvíz nyomait őrizve, akkor ugyanis még a hídon is magasan állt a víz... Ekkorra már egyébként rendesen ebédidő volt, és elfogyott minden fellelhető tartalékunk is, meg hát ugye jó magyarhoz híven, reggel a vonat elindulása után 1 másodperccel előkaptuk a rántotthúsos szendvicset...  szóval éhesek voltunk nagyon, így átsétáltunk a Neustadtba (Újváros-rész) és egy kis wurst meg sajttorta mellett elmélkedtünk a délután további részéről.

Semperoper

A város másik nagyobb hídján visszatértünk a belvárosi részre, ezen a hídon 5 évvel ezelőtt valami véletlen folytán csináltam egy szép képet, este, naplemente után, és mindenképpen szerettem volna mégegyszer lekapni a város, ugyanabból a szemszögből. Sajnos a nap sütött ezerrel, ráadásul szembe, így a reprodukció nem lett túl ütős, de nagyon szeretem ezt az új képet is. :)

A régi ...

... és az új.

Kicsit később besétáltunk a turistanegyedbe, itt található a Frauenkirche, ami talán a másik leghíresebb épület a városban. "Egykor a Frauenkirche egész Németország egyik legszebb és legjelentősebb evangélikus temploma volt. G. Bähr építész tervei alapján 1726 és 1743 között épült, bár már 1734-ben felszentelték. A templom tetőtől talpig kőből épült fel, 96 m magas kupolája pedig "kőharang" néven vált ismertté.
1945. február 13-án a templom teljesen kiégett, 2 nappal később pedig bedőlt a kupolája, és leomlott. A templomot nem építették újjá, a romokat háborús mementóként a téren hagyták. Az újjáépítésre később a pénz (több mint 100 millió euró) 600 000 adakozó által gyűlt össze. A brit hozzájárulás történelmi jelentőségű, mert a pénzadomány mellett a kupola csúcsán lévő aranykereszt elkészítését is ők vállalták. Első lépésként szétválogatták a romokat, s kiválasztották a még felhasználható darabokat. Ezeknek eredeti helyét egy háromdimenziós számítógépes szimulációs program segítségével határozták meg. A templom ugyanazokból az anyagokból, szinte ugyanazzal a technikával, és az eredeti darabok felhasználásával épült újjá. A felszentelés 2005. október 30-án volt. Az újjáépült Frauenkirche nem csak vallási, hanem kulturális célokat is szolgál, gyakran rendeznek benne koncerteket. Tornyaiban 8 harang függ. A templom nemcsak Drezda, hanem az újraegyesített Németország szimbóluma is, jelképezi a békét, és a kiengesztelést." (Legalábbis az útikönyv szerint, tényleg kicsit turistaámító a szöveg, de tény, hogy gyönyörű a templom, és csodás kilátás nyílik a kupolából a városra is.)

A vonatunk indulásáig még volt pár óránk, így csütörtök lévén benéztünk nehány boltba a sétálóutcán, meg lehűtöttük magunkat a szökőkutakban, mondjuk voltak akik rendesen fürdőztek a medencékben. :) Egész nap sétálgattunk, főként 30 fokban, szerencsére csodás időnk volt, szóval rendesen elfáradtunk, és a hazaúton is végig csak aludtunk.

Nagyon megszerettem Drezdát, szerintem kellemes kis város, kicsi, alig 500ezren lakják, ez Berlin után azért elég nagy váltás, de ennek ellenére sok érdekességet rejt, és a szép műemlékeivel sok élményt tartogat. :)

Back in the city...

... csak hogy németesek maradjunk. Ugyanis tegnap este a városban sétálva egy furgonon ez a felirat állt: "Food ist unser Business!" Milyen echte német mondat... a germánok meg forognak a sírjukban. Bezzeg mikor én próbálom meg a hiányos német nyelvtudásomat, a méghiányosabb angoltudásommal kipótolgatni, hogy összerakjak egy számomra teljesen értelmes mondatot külföldiűűűl, akkor úgy néznek rám, mint borjú az újkapura... itt meg business, meg food. Tényleg kezdünk elmenni egy olyan világ felé, ahol nem lesznek különálló nemzetek, vagy népek, hanem egy nagy ország, rengeteg nemzetiség, rengeteg probléma és értetlenkedés.

Egyszóval visszatértünk Berlinbe, vasárnap reggel verőfényes napsütésben. És, hogy kipihenjük az otthon, kemény tanulással töltött két hetet vasárnap és hétfőn is kimentünk napozni egy parkba. Egyik alkalommal a Treptower Parkban sütkéreztünk, finom citromossör és labdázó török nyolcévesek társaságában. Sokszor hallom, hogy Berlin a "legzöldebb város" Európában, mindezt olyan tekintetben, hogy itt található a legtöbb közpark és erdő, vagy zöldterület a városon belül. Nos akár ha csak Google-map-on megnézzük, tényleg elég sok zöldet látunk, és a valóságban is így van, rengeteg parkot találhatunk itt, amit a lakosok ki is használnak. Hétvégente, vagy akárcsak délután sokan kivonulnak családostul, gyerekestül, viszik a plédeket, a grillkolbászokat, meg a söröket, és eltöltenek egy kellemes délutánt. Nagyon lazák itt az emberek, amolyan "Relax"-életstílusban élnek, nem idegeskednek annyit, mint mi, magyarok. :)

 

Egyébként tegnap megérkezett a rossz idő is, és ahogy néztem marad is egy darabig. Lassan kedzek arra gondolni, hogy ez az édes, drága időjárás hozzánk igazítja azt, hogy hol esik az eső és hol süt a napocska ..., magunkal vittük a rosszidőt Magyaroroszágra, és most visszahoztuk Berlinbe, kicsit jöhetne már igazán a nyár...légyszi! :)
Most tehát több heti kihagyás után újra visszatértem ide is, és rendszeresen írok majd fantasztikus kalandjainkról a német fővárosban. :) Holnap, reményeim szerint az elmúlt hét újabb-régi felfedezéseiről. :)