2012. május 13., vasárnap

Hertha BSC

A múlt szombaton voltunk Hertha meccsen, és mindenképpen szerettem volna mesélni nektek róla, mert számomra óriási élmény volt. Én még soha életemben nem voltam ilyen nagy meccsen, és ha leszámítjuk az egy-két hazai, városi játékocskákat, akkor soha életemben nem voltam még igazi focimeccsen, főleg nem ilyen fantasztikuson.

Olimpiai Stadion, Berlin. A Stadion az 1936-os Berlini Olimpiára készült, és akkoriban egy monumentális Olimpische Platz készült, két stadionnal (az egyik az 1931-es Olimpiára tervezve) illetve egy úszócsarnokkal. Az építés 1934-36-ig tartott, és a megnyitót az Olimpiai megnyitóünnepségre időzítették, ahol Adolf Hitler vágta át a piros szalagot. Kedden a nyelvi kurzuson pont erről tartottam előadást, csak ezért vagyok ennyire uptodate a témából. :) 




2000-ben Berlin újra pályázott az Olimpia megrendezésére, ezért felújították az egészet. A 75 ezer nézőt befogadó stadion ovális, körkörös tető kapott, és 2004-ben átadásra is került. A meccs tehát ebben a Stadionban került megrendezésre, mert ez a Hertha BSC stadionja is egyben. 
Az olimpiai láng helye
Nagy várakozzással teltek a meccset megelőző napok, aznap délelőtt a városban a metrón és az S-Bahn-on is megjelentek a szurkolók, nem nagyon kellett gondolkodnom, hogy melyik metróra szálljak, csak követtem a tömeget. Mikor odaértem és megpillantottam a stadiont, hát leesett az állam. Egy szó jutott eszembe, monumentális, na jó még egy: fantasztikus.
Óriási sorok voltak, és már csak 10 perc volt hátra a kezdésig, szóval sietnünk és tolakodnunk kellett, és 2 perc késéssel tudtuk a helyünket elfoglalni. Mikor először megpillantottam a tömeget, hihetetlen volt. 50ezer ember, és mindenki egyetlen csapatnak szurkol.
A szezon utolsó meccse volt Berlinben, ezért a székeken egy Hertha-s szurkolói zászlót kaptunk, nagyon jól néz ki, és szerencsére tudtam is hozni belőle többet haza, a hasonlóan foci-őrült illetékeseknek. :)
Fontos meccs volt ez, mert a Hertha a kiesés ellen játszott, de szerencsére ügyesek voltak és 3-1-re legyőztük az 1899-Hoffenheim csapatát. 


Ezeket a szuper kis zászlókat hoztam a meccsről. :)
 
Folyamatos volt a szurkolás, majdnem tele volt az aréna, meccs közben egyszer ki is írták, hogy 51837 néző van. Habár sosem szurkoltam a Hertha-nak, mindenki tudja, hogy merre húz a szívem, de sikerült átérezni a gólörömöket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése