Vége. Hivatalosan is. Vége. Akárhányszor kimondom, vagy leírom, vagy szóba kerül, nehéz elhinni, hogy így van. Nehéz arra gondolni, hogy mindaz, ami miatt március végén még úgy izgultam, és nagy lelkesedéssel vártam, véget ért. Ez az utolsó estém Berlinben, az utolsó tánc...
Nehéz szavakba önteni a búcsút, nehéz átadni, mindazt az élményt, ami velünk történt, nehéz arra gondolni, hogy itt a vége, nehéz itt hagyni mindent. Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, és csak ez az egy szó jutott eszembe ... nehéz!
Nehéz lesz megszokni újra az otthoni dolgokat, a nénit a villamoson, hogy a boltba belépve nem Guten Tag!-gal, vagy Hallo!-val köszönök, és, hogy nem Ampelman mosolyog rám a zebránál.
Fél év nem hosszú idő, éppen csak annyi, hogy kezd megszokni a várost, az országot, az embereket, az itteni életritmust. Viszont nagyon bele lehet szeretni, főleg egy Erasmus-os félév alatt. A sok új impulzus, az új ismerősök, barátok, a hihetetlen szabadság és a nem túl barátságos berlini nyár azért elég jó párosítás volt, szerintem mindenképpen meg tudnám szokni. :)
Most valami összegzést kéne írnom, ugye? Elmondani, hogy mennyire jó volt, mennyire szuper volt, és mennyire imádtam az egészet. Nos kérem szépen, ÍGY VAN!
Összegzésképpen pedig álljon itt ez a blog, amelyben próbáltam a lehető legjobban visszaadni Nektek azokat az élményeket, amik színesítették ezt a pár hónapunkat, azokat a bulikat, melynek fotóit hét lakat alatt őrizzük, azokat a kirándulásokat, amiket hetekig terveztünk, azokat a gyönyörű helyeket Berlinben, ahová egyszer Nektek is el kell jönnötök.
Valamikor tavaly tavasszal kedves ismerőseim még otthon mondták, hogy jelentkezzek Erasmus-ra, nagy élmény lesz, jó tapasztalat, és a nyelvtudásom is fejlődik, persze ott volt az ellentábor, hogy az Erasmus csak bulizásról, meg piálásról szól, és nem éri meg.
Így visszagondolva, meg kell találni a középutat! Életem végéig kísérni fog az a tapasztalat, amit ebben a pár hónapban szereztem, hogy hol? Az életben! Egy idegen országban élni, felvenni a külföldiek ritmusát, az otthonukban, ahol te csak turista vagy, nagyon nehéz, de viszont hihetetlen élettapasztalatot nyújt.
Most már gond nélkül leülök beszélgetni bármelyik német bürgeramt-os nénivel, vagy bankügyintézővel, és azért be kell vallanom, márciusban még nem ment minden ilyen könnyen. :)
Holnap reggel indulunk haza, a cuccok nagyrészt összepakolva (szerintem több dolgot viszek haza, mint amennyit hoztam :) ), a lakás kitakarítva, a két magyar lány pedig útra készen!
Most annyira meg sem érzem a súlyát annak, hogy vége a félévnek, talán majd otthon, még nehéz átérezni azt, hogy nem jöhetek csak úgy vissza, nem ugorhatok fel a következő S-bahnra, nem mehetek el csak úgy hip-hop dönerezni Schönleinstrasse-ra, vagy nem hallhatom a birkákat a koliablakból reggelente... Furcsa lesz, de talán most így lesz jó.
Talán majd egyszer újra megnézhetem ezeket a helyeket, talán majd egyszer visszajövök Berlinbe, talán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése