Újra otthon...

Sormás, 2012.08.24. péntek, 22:10,  29 °C 

Hazaértem. Hosszú "út" volt, rögös akadályokkal teli...

Csütörtök reggel fél 9-kor hosszas takarítás, és pár óra alvás után elindultunk HAZA. 12 óra alatt pedig megjárva a német, cseh és osztrák autópályákat végül este fél 8 körül begurultunk Budapestre, drága, csodás kis fővárosunkba. Most péntek este van, a szobámban ülök a gép előtt, a padlón és a lakásban mindenhol a cuccaim hevernek táskákban, böröndben, teljes a káosz. 

Hazaértem. 5 hónapja egy márciusi délutánon elkezdtem ezt a blogot, megírtam az első bejegyzést, és elkezdődött a kaland. Voltak persze elképzeléseim arról, hogy mi vár rám, de a történések messze felülmúlták ezen gyermeteg elvárásaimat, és valami olyan élményhez juttattak, ami egész további életem során  meghatározó tényező lesz.

Voltam Berlinben! 

Megismertem egy országot, egy várost, egy népet. Gyakoroltam a nyelvet, láttam a különbségeket, láttam az orosz, török, ázsiai kisebbségeket, és átéltem a bürokrácia viszontagságait az egyetemi és önkormányzati ügyintézésnél. Életre szóló barátságokat kötöttem, kedves és különleges külföldi emberkéket ismertem meg.

Megkóstoltam az igazi döner kebabot, a currywurst-ot, a berlini sört, meg minden másféle sört is.

Voltam Potsdamban, Drezdában, Hamburgban és a Balti-tengernél.

Voltam a berlini múzeumokban, a Brandenburgi kapunál, a Spree parton, a Potsdamer Platz-on, az Alex-on,   voltam a Fernsehturm-ban, és a Reichstag-ban is vagy 5-ször.

Megszerettem a várost, megszerettem a sok zöldet, a parkokat, megszerettem a lakásomat, Lichtenberg-et, az S-bahnokat, a Warschauer Straßét, az egyetemet, Adlershofot, az M8-as villamost, az 1,5-es dönert, a Coppistraße-i erkélyt, a Treptower Park-ot, azt hiszem megszerettem Berlint, nagyon... és nagyon remélem, hogy egyszer még (lehetőleg minél hamarabb) sikerül újra eljutnom Berlinbe.

Most végetér az "út", végetér az Erasmus.

Köszönettel tartozom mindenkinek, a családomnak, Annának, a barátaimnak, akik a kezdetektől fogva minden nehézségben, örömben, az akadályok lekűzdésében mellettem álltak és végig segítettek ebben az 5 hónapban. Nélkülük most nem tartanék itt. Köszönöm!!!

Köszönöm Nektek Olvasóknak is, hogy 5 hónapon keresztül végig követtétek a történeteimet, élményeimet, írásaimat, és remélem velem együtt kicsit átéltétek a berlini félévem élményeit...

Köszönöm, hogy megoszhattam Veletek!

Eszter

Nehéz a búcsú...

Vége. Hivatalosan is. Vége. Akárhányszor kimondom, vagy leírom, vagy szóba kerül, nehéz elhinni, hogy így van. Nehéz arra gondolni, hogy mindaz, ami miatt március végén még úgy izgultam, és nagy lelkesedéssel vártam, véget ért. Ez az utolsó estém Berlinben, az utolsó tánc...

Nehéz szavakba önteni a búcsút, nehéz átadni, mindazt az élményt, ami velünk történt, nehéz arra gondolni, hogy itt a vége, nehéz itt hagyni mindent. Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, és csak ez az egy szó jutott eszembe ... nehéz! 

Nehéz lesz megszokni újra az otthoni dolgokat, a nénit a villamoson, hogy a boltba belépve nem Guten Tag!-gal, vagy Hallo!-val köszönök, és, hogy nem Ampelman mosolyog rám a zebránál.

Fél év nem hosszú idő, éppen csak annyi, hogy kezd megszokni a várost, az országot, az embereket, az itteni életritmust. Viszont nagyon bele lehet szeretni, főleg egy Erasmus-os félév alatt. A sok új impulzus, az új ismerősök, barátok, a hihetetlen szabadság és a nem túl barátságos berlini nyár azért elég jó párosítás volt, szerintem mindenképpen meg tudnám szokni. :)

Most valami összegzést kéne írnom, ugye? Elmondani, hogy mennyire jó volt, mennyire szuper volt, és mennyire imádtam az egészet. Nos kérem szépen, ÍGY VAN! 

Összegzésképpen pedig álljon itt ez a blog, amelyben próbáltam a lehető legjobban visszaadni Nektek azokat az élményeket, amik színesítették ezt a pár hónapunkat, azokat a bulikat, melynek fotóit hét lakat alatt őrizzük, azokat a kirándulásokat, amiket hetekig terveztünk, azokat a gyönyörű helyeket Berlinben, ahová egyszer Nektek is el kell jönnötök.

Valamikor tavaly tavasszal kedves ismerőseim még otthon mondták, hogy jelentkezzek Erasmus-ra, nagy élmény lesz, jó tapasztalat, és a nyelvtudásom is fejlődik, persze ott volt az ellentábor, hogy az Erasmus csak bulizásról, meg piálásról szól, és nem éri meg.

Így visszagondolva, meg kell találni a középutat! Életem végéig kísérni fog az a tapasztalat, amit ebben a pár hónapban szereztem, hogy hol? Az életben! Egy idegen országban élni, felvenni a külföldiek ritmusát, az otthonukban, ahol te csak turista vagy, nagyon nehéz, de viszont hihetetlen élettapasztalatot nyújt. 

Most már gond nélkül leülök beszélgetni bármelyik német bürgeramt-os nénivel, vagy bankügyintézővel, és azért be kell vallanom, márciusban még nem ment minden ilyen könnyen. :)

Holnap reggel indulunk haza, a cuccok nagyrészt összepakolva (szerintem több dolgot viszek haza, mint amennyit hoztam :) ), a lakás kitakarítva, a két magyar lány pedig útra készen! 

Most annyira meg sem érzem a súlyát annak, hogy vége a félévnek, talán majd otthon, még nehéz átérezni azt, hogy nem jöhetek csak úgy vissza, nem ugorhatok fel a következő S-bahnra, nem mehetek el csak úgy hip-hop dönerezni Schönleinstrasse-ra, vagy nem hallhatom a birkákat a koliablakból reggelente... Furcsa lesz, de talán most így lesz jó.

Talán majd egyszer újra megnézhetem ezeket a helyeket, talán majd egyszer visszajövök Berlinbe, talán...

1 hét . . .

Na gyerekek ezt is megértük! Pontosan egy hét múlva indulás hazafelé a drága családomhoz és barátaimhoz. Eddig sosem mondtam ilyet korábban, de az Ti támogatásotok és szeretetetek nélkül nem sikerült volna mindezt elérni, és ezért szeretnék most Nektek köszönetet mondani!

Eddig nem volt "vége"- hangulatom, egyáltalán nem éreztem, hogy lassan hazamegyünk, pár nap múlva csak emlékké válik mindaz, ami ebben a félévben az életemet jelentette. De most a napokban engem is elért a búcsúhangulat. A barátok, ismerősök már hazautaztak, tőlük már elbúcsúztunk, most a várostól kell, a élettől, a parkoktól, Berlintől.

Tegnap és ma este is utoljára összeültünk kicsit négyen. Anna, Balázs, Pepe és én. Előkerültek az utolsó pálinkatartalékok, borok, és a Coppistraße-i balkonon elszívtunk egy szivart... ennyi volt. Vége. Persze nem kell gyászosan tekinteni erre az egészre, sőt, most jön csak lényeg, hogy ezeket az élményeket, tapasztalatokat hogyan kamatoztatjuk a jövőben, mégis hiányozni fognak ezek a közös esték. Néha csak random összegyűltünk valamelyikünk penthouse-ában, vagy Pepetown-ban a 10.-en, vagy nálam az 5-en, és mindig fantasztikus estéket alkottunk, a vérre menő uno-csatákkal, Jóbarátok filmezéssel, vagy éppen Topmodell-fagylalt kombóval. :) 

A fiúk holnap reggel utaznak haza, mi egy hét múlva. Szóval pont marad még egy hetünk rendberakni az életet. Lemondani a bankszámlákat, kijelentkezni a polgármesteri hivatalban, elintézni az egyetemi papírokat, és persze utoljára megnézni Berlint, mert most nem jövünk egyhamar vissza.

Pont erről beszéltünk ma este is. Amikor májusban hazautaztunk nem volt semmi rossz érzés, hiszen tudtuk, jövünk pár hét múlva vissza Berlinbe. Az lenne a legjobb, ha most hazamennénk kicsit Magyarországra és pár hónapra megint vissza Berlinbe. Őszintén szólva nagyon hiányoznak az otthoni dolgok, főleg Ti, de egyelőre nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz úgy hazamenni, hogy nem jövünk vissza. Hihetetlenül furcsa.

Szerencsére lesz dolgom otthon, egyetem, diploma, munka ..., de egy dolgot biztosan tudok, egy részem már Berlinben él, és mindig berlini marad, és ez a kis részem nem fog velem hazajönni, hanem megvár, ha újra eljövök ebbe a csodás városba! :)

Hamburg

Az elmúlt hetekben kicsit megszaladtak az elintézni valók, itt volt Máté, közben Anna átköltözött hozzám (azóta egy menekülttáborra emlékeztet a lakás, mindenhol táskát, bőröndök, szatyrok, de ettől függetlenül tök szuper így élni a penthouse-ban), aztán pénteken hajnalban Balázs jött látogatóba. A sok program ellenére hétvégén mindenképpen el akartunk utazni Hamburgba, így Balázs a "Berlini csomag + extra Hamburg Trip változatot kapta tőlünk, a bolti ár töredékéért".  :)

Most vasárnap utaztunk, augusztus 5-én. Mivel hétvégére esett, ezért a korábbi Drezdai jegy helyett, a "Schönes Wochenende Ticket"-et vettük igénybe. Ez is hasonló elven működik, csak fixen 40 euró, és szintén maximum 5 ember használhatja, adott nap 00:00 órától, másnap hajnali 3-ig, szóval így fejenként csak 8 eurót fizettünk, ami hihetetlenül korrekt ár egy oda-vissza útra. Megint kétemeletes vonattal mentünk, most viszont a kényelmesebb fajtából, amin volt légkondi is (igen a német vonatoknál is van olyan, amelyiken nincs ilyen szolgáltatás... szerintem is hihetetlen :))

A út Hamburgba kicsit hosszabb volt, de jó társaságban ugye repül az idő, most korábban indultunk, és szerencsére a kalauz sem szállított le minket idő előtt, így egy schwerini átszállást követően dél körül Hamburgba is érkeztünk.

Útikönyv, térkép elő. Anna volt az idegenvezető, mert korábban ő már járt a városban. Nem tudom mi lesz velünk jövő héten a Balti-tengerparton, ott még nem járt senki, kénytelenek leszünk a túlcsicsázott, nyálas útikönyvre hagyatkozni, de majd megoldjuk talán valahogy azt is. :)

Hamburg egyébként Németország második legnagyobb városa, nagyjából 1,8 millió lakosával. teljes nevén Freie und Hansestadt Hamburg, egykor ugyanis hanzaváros volt, és egyike azon kevés városoknak, amelyek önmagukban egy tartományt (Bundesland) alkotnak (Berlin és Bréma mellett). Érdekesség még, hogy Hamburg a legnépesebb olyan város Európában, amely egyben nem főváros. Az Elba tölcsértorkolatában fekszik, a folyó a városnél két részre szakad, és a közte keletkező szigeten épült a kikötő. a két részre osztott várost alagutak és hidak kötik össze, több híd van a városban, mint Velencében. Emellett itt található az Elba egyik mellékfolyójából, az Alsterből kialakított két tó is, továbbá számtalan apró csatorna, kanális, melyek a belvárost szelik keresztül.

Először a hamburgi Hauptbahnhofról kisétálva a Rathaushoz mentünk. A főpályaudvar egyébként 1906 óta áll, és elvileg Németország legforgalmasabb pályaudvara, bár szerintem ezt a státuszát elvesztette, mikor a 2006-os VB-re megépült a hiper-szuper berlini Hauptbahnhof. A Rathausmarkt-on éppen valami kínai tradicionális fesztivál volt, mert egy hatalmas vásári tér volt berendezve. Kínai kézműves árusok, étkezdék, sárkányok és papírlampionok mindenütt, és csodálatos illatok terjengtek, akárcsak a Móricz Zsigmond körtéri kedvenc kínai éttermemben... :) Jajj de hiányzik már az is. :)

A Rathaus épületes monumentális, középen pedig egy óratorony található. A belső udvarban a csodás  szökőkút mellett pedig sokan készítenek jobbnál-jobb fényképeket. :)

 

  

 

 

Innen gyalog sétálni indultunk a Alster két tavához. A belső a Binnenalster, a külső pedig az Ausenalster. A tóparon egyébként rengeteg kacsa, hattyú és sirály szórakoztatja a nagyérdeműt, persze kajára várnak, de olyan gyermeklelkű felnőttekre is (akiket nem nevezünk nevén: Anna Kiss!!!), akik képesek hosszú perceket várni, hogy lefotózhassanak egy totyogóst. :) Szóval a kacsa, pontosabban kacsácskaaaa vadászat után átsétáltunk a két tavat átszelő Kenedy-brückéhez, ugyanis Hamburgon áthalad a 10° keleti hosszúsági kör, melynek emlékére a hídon egy emléktábla is található.

Ezután a kikötő felé vettük az irányt. Persze az egész város egy nagy kikötő, de azért a tölcsértorkolatban fekvő Speicherstadt városrész nagyon elképesztő hely. Az egész folyóparti rész árvízvédelmi fallal van elkerítve, és hosszú lépcsőkön lehet lejutni a hajókhoz. Komplett infrastruktúra működik a folyóvízi közlekedés kihasználására, a város tömegkezlekedési eszközeire váltott napijegy például néhány menetrend szerinti hajóra is érvényes, talán inkább ezekkel érdemesebb utazni egyet az Elbán, mint több 10 eurót kifizetni egy-egy hajótúrára.

A kikötő szerintem fantasztikus, aki odavan a hajókért neki meg főleg. Nincs megállás, állandóan jönnek-mennek a gőzösök, a tengerjárók, vagy a teherszállítók, és a kikötő leghíresebb hajója, a Cap San Diego is itt található. Én nagyon szívesen felmentem volna a fedélzetre, sajnos az idő szűke miatt erre nem került sor, de ha jól emlékszem 7(teljes)/4(kedvezményes) eurós jegyárakon felmászhatunk egy tengerjáró hajóra, ami azért valljuk be, felejthetetlen élmény. 

A látványt tovább gazdagítja, hogy mindenhol rakodódaruk és gépek vannak, és mi emberek olyan aprónak tűnünk mellettük, olyan érzés, mintha pici hangyák lettünk volna az óriások között. 

 

 

A kikötő után elmentünk az Alter Elbtunel-hez, amely 1911-ben nyílt meg Régi Elba-alagút és a város Sankt Pauli nevű városrészét az Elba Norderelbe nevű folyóága alatt köti össze a szemközti steinwerderi kikötővel. A két csőből álló alagútrendszer 21 méter mélyen van a víz alatt és a mai napig használja a közforgalom, bár a gyalogosok mellett inkább csak bringásokat láttunk. Megépítése a kor technikai csúcsteljesítményei közé tartozott, 2003 óta pedig műemléknek számít. 

 

Délután a St. Pauli és a Reeperbahn városrészek irányába indultunk, amelyek talán a város leghíresebb részei, az éjszakai élet központja és itt található a piroslámpás negyed. Bár délután nem nagyon volt mozgás, a különböző night clubok és erotikus boltok egy négyzetméterre jutó száma magasan az átlagos felett volt. :) 

Itt megnéztük a legendás Indra klub-ot is, ahol 1960 augusztus 17-én először játszott a The Beatles, és ahol több koncertjük is volt az évek során. Sosem tudtam erről, de a zenekar először Hamburgban lett híres, majd csak utána Nagy-Britanniában.

 Indra klub, és a The Lidl's ifjú zenészei...

Aztán még kicsit sétálgattunk, a pocink meg egyre éhesebb lett. A fiúk halat akartak enni, "mert hát hogy néz mán' az ki, ha egy kikötőben nem halat eszünk." Mi Annával pedig inkább a jól megszokott ízek mellett döntöttünk. Várt ránk még több, mint 3 óra vonatút vissza Berlinbe, szóval nagyon ránk fért a pihenés éjszaka. :)

De fantasztikus kirándulás volt, és nagyon örülök, hogy elmentünk Hamburgba együtt, biztos nem lett volna ilyen jó, ha nem az Erasmus Dream Team-mel utazunk. :)

Lassan itt a vége... 17 nap.

Jajj olyan ritkán írok, de nem sajnálom, mert hihetetlenül sok dolgok történik, és semmi időm nincs, és IMÁDOM!!! Pörgés van, állandóan csinálunk valamit, állandóan megyünk valahová, és nincs megállás. Vagyis lassan mégis, lassan vége ennek a félévnek, és haza kell menni.

Mikor áprilisban kiköltöztem, alig vártam a májust, hogy hazamehessek, meg már több, mint két hónapja vagyok kinn, mégis semmi honvágy (najó egy pici mégis), talán kezdem megszokni a dolgokat, kár hogy így a végére. Bár ezt mondták korábban, hogy kell 2-3 hónap, hogy beleszokjunk a berlini életbe.

Most már sosem okoz gondot, hogy merre induljunk villamossal, vagy S-Bahnnal, gond nélkül elmászkálunk a városban, ügyeket intézünk németül, minden flottul megy, csak sajnos lassan menni kell haza. De sopánkodás helyett megpróbálom minél jobban kiélvezni ezt a maradék kicsit több, mint két hetet, és minden olyan dolgot kipróbálok, ami eddig kimaradt. Holnaptól például 3 napos múzeumjeggyel végigjárjuk a város múzeumait, és megnézünk mindent, a Pergamonmuseum-ot, a Technisches Museum-ot, és a Naturkunde museum-ot mindenképpen, és még meglátjuk meddig bírjuk lelkesedéssel, meg energiával. Hétvégén pedig irány a Balti-tenger.

Sok dolog van még a bakancslistán, sok mindent kell meg véghez vinni, szóval bele kell húzni és szó szerint ÉLNI kell ebben az utolsó pár hétben.

És csak, hogy ne teljen túl unalmasan az életünk ... Újabb vendégünk jött Anna ismerőse, Máté személyében, valamint a múlt héten érkezettt hozzánk egyik egyetemi szaktársunk, Balázs is pár napra látogatóba. Mátéval és Balázzsal is bejártuk a várost, megmutattunk nekik minden fontos és érdekes látnivalót, meg persze a Brandenburgi kaput, a Potsdamer Platz-ot és elvittük őket a Warschauer Straße-ra bulizni is, szóval kaptak a jóból rendesen.

Felmentünk a Reichstagba is, Anna már 5-ödjére, én csak negyedszer... és még egyszer felmegyünk majd... lassan más féélek, hogy gyanúsak leszünk, és ki leszünk utasítva, mert túl sokat járunk a kormányépületekbe. :)

Újra elutaztunk Potsdamba, ahol legutóbb csak terepgyakorlaton voltunk, és akkor sajnos az idő szűke miatt nem sikerült megnézni az egész város, kimaradt például a híres Sanscoucci kastély, melynek parka gyönyörű, és üvegházában csodás növények vannak. Újra bejártuk a holland negyedet, az orosz "kolóniát" és piknikeztünk a folyóparton. Potsdam kedves kis város a maga kis lelassult módján, Berlin tökéletes ellentéte, és jó kiegészítője is egyben.

 

 

Nagyon jól teltek ezek a napok, persze a változatosság miatt is, no meg a jó társaság sem maradt el, de annak is örültem, hogy újra és újra végigjártuk a várost. Most már szerintem bekötött szemmel is bárkit elvezetek bárhová Berlinben, útikönyv és térkép nélkül természetesen. Érdemes volt többször elmenni a nevezetességekhez, mert legtöbbször elsőre sok mindenen átsiklik az ember szeme, és a kisebb részleteket csak utólag veszi észre. Tegnap például Balázzsal a Reichstag épületéből sétáltunk ki a Spree partra, amikor Balázs észrevett egy táblát a Reichstag falán, mely a német-magyar baráti kötelék jegyében került ki és az összetartozást meg a egységet jelképezi...

És közben felfedeztük, hogy a Spree partján, minden este, naplemente után levetítenek egy filmet a Reichstag történetéről, ami nagyon érdekes, és teljesen jól, érthetően elmeséli a történelmi eseményeket (német nyelven, angol felirattal) Ez a kezdeményezés június 28-tól, ha jól emlékszem nyár végéig tart.

Lepacsiztunk Marx-al és Engels-el is.

Berliner Dom

 

Nehéz volt tartani, de a Balázs segített :)

 

Reichstag vol.4

A tábla a magyar és a német nép barátságának jelképeként.

 

Drezda, az "Elba-parti Firenze"

Már a berlini erasmus-os félév megkezdése előtt eldöntöttük, hogy majd a vizsgák végeztével kicsit körbejárjuk a vidéket, a környező városokat, megismerjük kicsit, milyen is a nagy Németország. Korábban már Berlinen kívül jártam Bonnban, és Drezdában is, de megbeszéltük, hogy amint végzünk a vizsgákkal, nekivágunk a világnak és megnézzük Drezdát, Hamburgot, valamint a Balti-tenger partvidékét.

Így mi öten magyarok, Helga, Balázs, Pepe, Anna és én július 26-án (jesszus de régen volt már :)) hajnalban felpakoltuk magunkat egy Deutsche Bahn kétemeletes vonatra és elindultunk Drezdába.

A vonatjegyek egyébként itt Németországban szemtelenül drágák, egy közeli városba Berlinből 50-70 euróért lehet eljutni, és ez teljesen általános, mármint a helyieknek nem drága. Persze mi csóró erasmusosok azért nem dobálhatjuk úgy a 100 eurókat egy odavissza Drezdára, de szerencsénkre van egy olyan napijegy, amit maximum 5 ember használhat. Azt hiszem ha 1 ember veszi igénybe akkor 40 euró, és minden plusz ember 6 euró, tehát mi így öten 56 eurót fizettünk. Ez a jegy pedig reggel 9-től, másnap hajnali 3-ig érvényes, tehát tökéletes megoldás volt számunkra.

Persze nem ment azért minden ilyen könnyen. :) Ugye csak egy napunk volt megnézni a várost, ezért szerettünk volna minél korábban, a 7:35-ös vonattal indulni... csakhogy a jegyünk 9-től volt csak érvényes... így miután a kedves kalauzbácsi felvilágosított minket, leszáltunk egy Berlin külvárosában lévő megállónál, és megvártuk a következő vonatot, amivel dél körül értünk Drezdába.

Sajnos lassú volt az út, de ez a kedvezményes jegy csak Regional vonatokra érvényes (kb. olyan mint a személyvonatok otthon) és IC-re nem, emiatt a valójában 1-1,5órás út 3,5- 4 órás lett. De amúgy több átszállásunk volt, viszonylag kényelmes vonatokon, így azért elég jól bírható a hosszú út, főleg jó társaságban, vicces külföldiekkel, akik elmenekülnek mellőlünk, amint elkezdünk hangosan magyarul beszélgetni. :)

Miután megérkeztünk a Drezdai főpályaudvarra, én lettem az idegenvezető (no meg a király kis Németország útikönyvem, amit még szülinapomra kaptam tavaly), mert egyszer pár éve már jártam Drezdában, és pont akkor is én meséltem a nevezetességekről a társaimnak.

A város egyik legnépszerűbb, és turistacsalogató látványossága a méltán híres Drezdai Zwinger. "Az épület a drezdai barokk építészet csúcspontja, végig szobrokkal díszített, és jelenleg is csodás belső kertje van. Erős Ágost fejedelem, M. D. Pöppelmann tervei alapján építette, mert a narancsfái számára védett helyet akart biztosítani (ez akkoriban világszerte divatban volt).  A Zwinger legszebb részei a Wallpavilon, a Nymphenpad, a Kronentor és a Stadtpavilon. Napjainkban több műgyűjteménynek ad otthont, itt található a porcelánmúzeum, az óngyűjtemény, a Matematikai-Fizikai Szalon, az Állattani Múzeum és a Történeti Múzeum. Az 1945-ös tűzvészben, és bombázásban az épület nagy része teljesen elpusztult, újjáépítése hamar megkezdődött, 1960-ra pedig el is készült az új Zwinger, a kiállítási tárgyak pedig visszakerültek eredeti helyükre."
A leghíresebb műtárgyak közül itt található Raffaello - Sixtusi Madonna című festménye, mely idén 500 éves, ezért nagyszabású rendezvények és időszakos kiállítások is voltak/vannak Drezdában.

   

 

A városnézést folytatva átsétáltunk a Semperoper elé, majd a híres Augustusbrückét is megnéztük, amelyen egy emlékmű is található a 2002-es elbai árvíz nyomait őrizve, akkor ugyanis még a hídon is magasan állt a víz... Ekkorra már egyébként rendesen ebédidő volt, és elfogyott minden fellelhető tartalékunk is, meg hát ugye jó magyarhoz híven, reggel a vonat elindulása után 1 másodperccel előkaptuk a rántotthúsos szendvicset...  szóval éhesek voltunk nagyon, így átsétáltunk a Neustadtba (Újváros-rész) és egy kis wurst meg sajttorta mellett elmélkedtünk a délután további részéről.

Semperoper

A város másik nagyobb hídján visszatértünk a belvárosi részre, ezen a hídon 5 évvel ezelőtt valami véletlen folytán csináltam egy szép képet, este, naplemente után, és mindenképpen szerettem volna mégegyszer lekapni a város, ugyanabból a szemszögből. Sajnos a nap sütött ezerrel, ráadásul szembe, így a reprodukció nem lett túl ütős, de nagyon szeretem ezt az új képet is. :)

A régi ...

... és az új.

Kicsit később besétáltunk a turistanegyedbe, itt található a Frauenkirche, ami talán a másik leghíresebb épület a városban. "Egykor a Frauenkirche egész Németország egyik legszebb és legjelentősebb evangélikus temploma volt. G. Bähr építész tervei alapján 1726 és 1743 között épült, bár már 1734-ben felszentelték. A templom tetőtől talpig kőből épült fel, 96 m magas kupolája pedig "kőharang" néven vált ismertté.
1945. február 13-án a templom teljesen kiégett, 2 nappal később pedig bedőlt a kupolája, és leomlott. A templomot nem építették újjá, a romokat háborús mementóként a téren hagyták. Az újjáépítésre később a pénz (több mint 100 millió euró) 600 000 adakozó által gyűlt össze. A brit hozzájárulás történelmi jelentőségű, mert a pénzadomány mellett a kupola csúcsán lévő aranykereszt elkészítését is ők vállalták. Első lépésként szétválogatták a romokat, s kiválasztották a még felhasználható darabokat. Ezeknek eredeti helyét egy háromdimenziós számítógépes szimulációs program segítségével határozták meg. A templom ugyanazokból az anyagokból, szinte ugyanazzal a technikával, és az eredeti darabok felhasználásával épült újjá. A felszentelés 2005. október 30-án volt. Az újjáépült Frauenkirche nem csak vallási, hanem kulturális célokat is szolgál, gyakran rendeznek benne koncerteket. Tornyaiban 8 harang függ. A templom nemcsak Drezda, hanem az újraegyesített Németország szimbóluma is, jelképezi a békét, és a kiengesztelést." (Legalábbis az útikönyv szerint, tényleg kicsit turistaámító a szöveg, de tény, hogy gyönyörű a templom, és csodás kilátás nyílik a kupolából a városra is.)

A vonatunk indulásáig még volt pár óránk, így csütörtök lévén benéztünk nehány boltba a sétálóutcán, meg lehűtöttük magunkat a szökőkutakban, mondjuk voltak akik rendesen fürdőztek a medencékben. :) Egész nap sétálgattunk, főként 30 fokban, szerencsére csodás időnk volt, szóval rendesen elfáradtunk, és a hazaúton is végig csak aludtunk.

Nagyon megszerettem Drezdát, szerintem kellemes kis város, kicsi, alig 500ezren lakják, ez Berlin után azért elég nagy váltás, de ennek ellenére sok érdekességet rejt, és a szép műemlékeivel sok élményt tartogat. :)

Lili&Áron látogatás, szülinapi partyk...

... szóval nem unatkozunk mostanában sem. Így hogy végeztünk a vizsgákkal végre felszabadultan élvezhetjük a berlini nyarat. Igen, nyarat. VÉGRE! Igaz múlt héten végig rossz idő volt, eső, 15 fok, de most hétvégére megérkezett a nyár, és 30 fokban, napsütésben sétálgathatunk meg napozhatunk mindenfelé.

Múlt héten pénteken, péntek 13-án egy 4-szeres szülinapi bulira voltunk hivatalosak. Kiderült ugyanis, hogy majdnem az összes magyar Erasmusos ismerősünk júliusban született (persze mindeket leszámítva), így egyértelmű volt, hogy tartunk egy nagyszabású, olyan berlinimagyar bulit. Megint sok magyarral, viszont legalább annyi német vendéggel ünnepeltük meg a Drágák szülinapját! :) Annával még csokitortát is sütöttünk, aminek nagy sikere volt. Persze ezen kívül volt sok finomság, meg pálinka, zbojnický is. Megállapíthatom, hogy Magyarországon vannak a világ legfinomabb borai. Kóstoltam olasz száraz fehérbort, valami franciát is, de egyszerűen ihatatlanok voltak. Szóval már várom, hogy otthon az árnyékban hűsölve kortyolgassam a roséfröccsöt. (Ja igen, itt kinn még a fröccsöt sem ismerik..... hihetetlen....)

Fantasztikus este volt, mindenki kellően jól érezte magát az este végére, jól leamortizáltuk Roli szobáját, aki szegény pont utána költözött ki, így volt dolga rendesen a takarítással. 

 

A napok viszont egyre gyorsabban mennek, sokszor már így visszagondolva nem is tudom mit csináltunk még a héten, mert csak úgy eltelnek a napok. Vásárlással, főzéssel, penumbrával :) Egyik nap, talán szerdán elvittük Pepét meg Balázs a világ, najó Berlin, szerintünk egyik legjobb dönereséhez is, ahol csak 1.50 a döner, és nagyon szeretjük. A városban mindenhol máshol 2.80-ért, vagy 3 euróért lehet csak dönert venni, és azért őszintén szólva ennyi pénz elég sok érte, de ez a preisgünstig ajánlat verhetetlen. Magyarországon is átvehetnék az itt készült kenyeret, amit megpirítanak, mielőtt belekerül a husi. Valahogy sokkal finomabb, mint a Wikingeres mikrózott "valami". De ez is része lesz majd Anna Kaufland franchise vállalkozásának, szóval szerintem nem kell sokat várnotok erre a csodás pirított kenyérre Nektek sem. :)

Aztán csütörtök napközben megérkeztek Liliék!!! Már nagyon vártuk őket, ki is mentünk eléjük a buszpályaudvarra, ugyanis június 1-től újra van Berlin-Budapest orangeways-es járat. Persze mikor mi utaztunk ki-haza, akkor pont eltörölték. A pesti busz a Messe Nord/ICC-nél elhelyezkedő International Busstation-ra érkezett, zuhogó esőben, így Lili és Áron rögtön elsőkézből érezhették milyen a berlini nyár (londoni?) :) Mivel a busz délután 1 körül ért Berlinbe, gyors hazapakolás után (itt egy laza másfél órás útról beszélek, mert mi Kelet-Berlin keleti felén lakunk, a pályaudvar meg Nyugat-Berlin nyugati felén van) még nyakunkba vettük a város, és próbáltuk megmutatni Liliéknek a legfontosabb nevezetességeket, amiket sétálva, nézelődve is végig lehet járni. 

A 100-as -kétemeletes- busszal (ami Zoologischer Gartentől indul és Alexanderplatzig végighalad a legismertebb helyeken) megnéztük a Siegessäule-t, a Bellevue kastélyt, majd a buszról leszállva elsétáltunk a Reichstag mellett, és megnéztük a Brandenburgi kaput. Kicsit rossz volt az idő, egész nap esett, csak néha volt pár szárazabb óra, de ettől függetlenül hősiesen végignézünk mindent. Ahogy esteledett elsétáltunk még a Checkpoint Charlie-hoz is, ami ugye a volt katonai ellenőrző pont, és óriási szerencsénk volt, mert ilyenkor már nem voltak ott a katonának beöltözött fotózható emberkék, és odaállhattunk mi magunk a őrház mellé. :)

Hazafelé pedig megnéztük a Postdamer Platz-ot, a Hírességek Sétányát és Áron meg Lili mindenképpen látni szerették volna a Sony Centert, ami esti fényekben nagyon csodálatos volt.

Kiscsapat a Reichstagskuppel-ben

Másnap a fiatalok (Áron és Lili - nagyon rászoktunk, hogy gyerekeknek, fiataloknak hívjuk őket ebben a pár napban, elvégre mi vigyáztunk rájuk a nagy Berlinben) elmentek múzeumozni, a 3 napos múzeumi jeggyel ugyanis több érdekes múzeumot lehet megnézni kedvezményes áron, mi pedig addig finom bolognai-s ebéddel vártuk őket otthon. Este pedig nem maradhatott ki a Warschauer Straße a legjobb kocsmákkal és a partynegyed, így legalább betekintést nyerhettek Berlin, nem éppen turistáknak szóló részébe is. 

Szombaton időpontunk volt a Reichstagba, délután 4-kor, így előtte Liliék még kicsit múzeumoztak, mi pedig ott találkoztunk velük. Másodszor voltam a Reichstagban, de így is fantasztikus volt, ráadásul most az idő is pompás volt egész nap, csak úgy égetett a nap (most is tűz ezerrel, és elvileg holnap meg 32 fok lesz, imádom!!!!). És aznapra még beterveztünk egy dönerezést a fent említett híres-hírhedt Kreuzbergi döneresnél. Autentikus környék abszolút, ez a berlini török negyed, szóval nem kell meglepődni, ha nem hall német szöveget az ember, csak törököt. :)

Szombaton volt egyetlen, drága Pepénk 18. szülinapja, (valójában 23., de szerinte csak 18, szóval tartsuk ezt tiszteletben), így Annával megint csak beindítottuk a tortamanufaktúrát, és magunkat is meghazudtolva elkészítettük az egy héttel korábbi csokitorta sokkal, de sokkal finomabb változatát, csak Pepének, csak most. 

Este Pepe szülinapi partyjára voltunk meghívva, ahol immáron a teljes nemzetközi csapat együtt ünnepelt. Lili és Áron így eljött velünk, legalább gyakoroltak egy kis angolt, így a nagy Németországban. Először Pepe lakásán alapoztunk együtt, most sokkal többen is voltunk, mint a múlt heti szülinapon, valahogy több volt az ital is, a torta megint nagy sikert aratott, és persze folyamatosan töltöttük újra a pálinkát, a zbojnický meg a finom borokat. Az alapozás után pedig bementünk a városba kicsit bulizni, táncolni, végül persze az egyetlen magyar klubban kötöttünk ki, az otthoni, pesti Szimpla, berlini kistestvérében :) Hajnali fél 5 felé kapuzárás, de mi még akkor is találtunk egy másik bárt, ahol Pepével csocsóban lealáztuk az ellenséget. :) Húú nem tudom mikor érhettünk haza, de késő volt, pontosabban korán, de tény, hogy fantasztikus szülinap volt!

mindenki :)

A szülinaposok! :)

Vasárnap reggel ..., najó reggel értünk haza a buliból, szóval akkor inkább délután Lilinek és Áronnak szerettük volna mindenképpen megmutatni a Flohmarkt-ot (bolhapiac) és a Mauerparkot, mert vasárnaponként mindig sokan vannak és tök jó az egész. Csak azt felejtettük el, hogy június közepe óta ez volt az első hétvége, amikor végre sütött a nap, és EGYMILLIÓAN voltak!!! Tényleg ennyi embert még sosem láttam, főleg ilyen kis helyen nem, a bolhapiacon a sorok között lökdösődés, kiabálás, szóval nem volt túl kellemes, de azért ehhez képest viszonylag jól végig tudtunk menni. Nagyon tetszett nekik, nézegettek is csomó érdekes dolgot, meg vettek pár szuvenirt haza. 

Estefelé Anna és Lili még megnézék a Dalí kiállítást, én pedig Áronnal nem túl nagy festményszakértőként inkább a Technisches Museumba mentünk, ahol II. világháború-s repülők, 17-18. századi hajók és csupa fantasztikus dolog van kiállítva, úgyhogy oda mindenképpen visszamegyek még, mert egyszerűen szuper.

Este Open Air-re mentünk, olyan igazi illegális rejtettre, előtte meg betértünk a Dunkin' Donuts-ba és egy óriási doboz fánkkal mentünk bulizni. :)

Tegnap jött a búcsú, 5 csodás nap utána hazautaztak Lilikéék :) Tegnap még elmentek Potsdamba, megnézni a kastélyokat meg a várost, én oda sajnos nem tartottam velük, mert egy búcsú-piknikre voltam hivatalos a külföldi barátaink hazautazása miatt (de erről majd később írok még), így csak este kisértem ki őket a buszpályaudvarra. A busz 23:30-kor indult, és Annával az utolsó pillanatig integettünk, meg sírtunk, meg pityeregtünk, hogy hazamennek. :) Remélem azért legalább olyan jól érezték magukat, mint mi ebben a pár napban, jó volt újra kicsit turistáskodni, megnézni mindent. Úgy érzem, már egyre jobban ismerem ezt a várost, talán ha évek múlva visszajövök majd, hosszabb vagy rövidebb időre, akkor nem lesz majd probléma az eligazodással. :)

Szép hetet mindenkinek, írok majd hamar, ígérem! :)